tegnap 2025.3.2 12:54
Olvasási idő 1:02
Krajnyák Petra

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház munkatársainak több mint negyede felmondott az igazgatóváltás miatt

KULTÚRA SZÍNHÁZ

A Kolibri Színház élére a társulat akarata ellenére nevezték ki Zalán Jánost, akinek igazgatói kinevezése 2030. február 28-ig szól.

A 75 főt foglalkoztató Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház húsz alkalmazottja, és további tíz fő, aki nagyon régóta vállalkozóként dolgozik a teátrumban, bejelentette távozását, mert nem akarnak együtt dolgozni az új igazgatóval, Zalán Jánossal, írta meg a hvg.

A felmondott dolgozók többsége április 30-i határidővel távozik, köztük a színház három legfoglalkoztatottabb művésze, Nyirkó Krisztina, Nizsai Dániel és Krausz Gábor, valamint a színház rendezője, Vidovszky György és látványtervezője, Orosz Klaudia. Áprilisi távozásukkal a színház gyakorlatig működésképtelen lesz.

A lap szerint többen az évad végéig maradni akartak, de a színházvezetés rábeszélte őket, állítólag Zalán János nyomására, hogy ha már mennek, menjenek áprilistól, mert májusban már úgysem tud játszani a színház. Hogy ne kelljen konfrontálódniuk az új igazgatóval, a legtöbben így is tettek.

Az új igazgatót, Zalán Jánost a társulat akarata ellenére nevezték ki, miután a színházat 1992-ben megalapító és azóta vezető Novák János nem pályázott újra a posztért. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a döntésre felkért szakmai bizottságok javaslata alapján december 19-én döntött, de ezt csak január közepén hozták nyilvánosságra. Zalán korábban a Pesti Magyar Színház vezetője volt, ahol épp most folyik hatósági vizsgálat az intézmény szabálytalan működése miatt.

A társulat már novemberben nyílt levélben fejezte ki a Zalánnal és a korábban szintén az igazgatói címre pályázó Aczél Andrással szembeni aggodalmát.

„A meghallgatáson számunkra egyértelművé vált, hogy ha a Kolibrit jól ismerő, a társulat tagjaiként velünk régóta dolgozó Vidovszky György, Gyevi Bíró Eszter és Nizsai Dániel alkotta csapat kerül a színház élére, akkor nemcsak a folytonosságot tudják biztosítani, hanem a szakmai és gazdálkodási területen is a szükséges fejlődés és megújulás irányába tudunk elindulni” – írták.