Huszti Henrietta és Huszti Eliza holttestén semmi nem utal idegenkezűségre a hatóság szerint.
Az eltűnt magyar ikerpár, Huszti Henrietta és Huszti Eliza holttestét találták meg Aberdeenben, a Dee folyóban – erősítette meg a skót rendőrség.
A hatóság korábban azt közölte, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a nyomozók kategorikusan kizárták, hogy harmadik fél közrejátszott volna a halálesetben.
A rendőrség azután szólalt meg, hogy Huszti Miklós, a lányok apja, aki 12 éve nem találkozott velük, a magyar sajtóban arról beszélt, kizártnak tartja, hogy öngyilkosságot követtek volna el lányai.
„Semmi sem utal bűncselekmény elkövetésére, vagy arra, hogy a két nőn kívül bárki érintett lenne a tragédiában. Minden lehetséges forgatókönyvet megvizsgáltak a nyomozók”
– fogalmazott a rendőrség.
A testvérpár január elején tűnt el, utoljára január 7-én, kedden éjszaka látták őket a térfigyelő kamerákon a Dee folyó feletti Victoria-hídon. Január 31-én találtak egy női holttestet a környéken, majd egy nappal később egy másikat. Akkor még hivatalosan nem azonosították őket, de értesítették a szüleiket.