2025.1.27 10:25
Olvasási idő 1:03
Maier Péter

Második szándékból megbocsátott Majka a Bindzsisztán-szeletet sütő cukrászdának

ARCOK MAJKA POTTYONDY EDINA

Mégsem pereli be Majka a cukrászdát, és kegyes úrként közkinccsé teszi a „Bindzsisztán” kifejezést.

Majka „aránytalanul kemény hangúnak“ nevezi utólag saját bejegyzését, amiben perrel fenyegette meg a videóklipjéből inspirálódva Bindzsisztán-szeletet sütő hódmezővásárhelyi cukrászdát. „Viharos időszakban vagyunk, kevesebb indulatra és több türelemre van szükségünk, sokat tanultam ebből magam is” – írja Facebook-bejegyzésében a politikai botrányt robbantó rapper.

Azt írja, mivel látja és elfogadja az igényt, megengedi, hogy a „Bindzsisztán” kifejezés közkincs legyen (korábban azt állította, hogy levédette), ugyanakkor arra kér mindenkit, hogy az arcát a hozzájárulása nélkül ne használja senki. 

Posztjában Majka azért odaszúrt egy-két közszereplőnek is, akik kritikát fogalmaztak meg vele szemben az aktuálpolitikára egyértelműen reflektáló dala és videóklipje miatt: „Nyilván tudom, hogy mindenki szeretne most egy szeletet ebből a tortából, én pedig nagyvonalú vagyok, szívesen adok: Pottyondynak, Dopemannak, Kicsi Tysonnak, Ábrahám Robinak, sőt bárkinek. Míg előbbi biztosan skizofrén dolognak tartja, hogy most hirtelen valami olyan dolog jön tőlem, amivel akár azonosulni is tudna (úgyhogy gyorsan keresett valamit, ami miatt megint belém tud rúgni), addig az utóbbiak sokkal szarabbul viselhetik, hogy bizony megint csináltam valamit, amivel hiteltelenné teszem azt a rengeteg hazugságot, amit évek óta rólam terjesztenek” – fogalmaz Majoros Péter.

„Acsarkodjatok ti, én meg majd írok dalokat helyettetek is, meg döntögetek rekordokat (ott is a sajátjaimat). Egyébként, ha a cukrászda félretesz nekem egy szelet sütit, szívesen megkóstolom. Isten áldja a jó szándékú embereket és Bindzsisztánt!”

– zárja bejegyzését a tavalyi X-Faktor mentora. 

Majka Csurran, cseppen című dala az elmúlt hónapok legfontosabb popkulturális terméke lett. A YouTube-on a 10 milliós nézettséghez közelít, és volt, hogy világszinten ez volt a legkeresettebb dalszöveg a Genius felületén. Nem csoda, hogy a hódmezővásárhelyi cukrászdát is megihlette, akik süteményük tetejére a videóklipben is megjelenő fiktív pénzt rakták.