A zenész szerint a Bindzsisztán szót levédette, Márki-Zay Péter azt mondja, hogy nincs ilyen folyamatban lévő bejegyzés a a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatalban, Pottyondy Edina meg fricskát mutatott Majkának.
Egy hódmezővásárhelyi cukrászda elkészítette Majka Csurran, cseppen dala után a Bindzsisztán-szeletet, aminek tetejére a videóklipben is megjelenő fiktív pénzt raktak. A süteménynek gyorsan híre ment, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere egy azóta törölt Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy ő már nem is kapott az édességből. Azonban népszerűség, hírverés ide vagy oda, Majka pont ez alatt a poszt alatt jelezte kommentben, hogy neki nem igazán tetszik, hogy így próbálják monetizálni szerzeményét, és megteszi a megfelelő jogi lépéseket – írja a Telex.
Ahogy a cukrászdának a produkció menedzsere telefonon is jelezte, nem járultam hozzá a védjegy bejegyzés alatt lévő Bindzsisztán szó használatához, ezáltal a termék értékesítéséhez, és a rólam készített fotó használatához sem! Kértem a jogsértés azonnali megszüntetését!! Komolyan gondolja bárki, hogy rövid távú haszonlesőként a rólam készített fényképet bármire felteheti??? Szerzői és személyiségi jogaim megsértése miatt ebben és minden egyéb esetben jogi eljárást kezdeményezek, az ebből befolyó kárigényemet pedig jótékony célra fogom felajánlani!
– írta Majka. A cukrászda egyébként azonnal el is távolította a zenész arcát a süteményről, a rajta szereplő szót is megváltoztatta Binzsisztánra, továbbá egy 0-val több szerepel a képzeletbeli bankón. Hál' istennek, Márki-Zay is végre megkóstolhatta az édességet, amiről egy videóban azonnal be is számolt. A polgármester elmondta, hogy utánajárt az ügynek, és Majka állításaival ellentétben a Bindzsisztán szó nincs levédetve, sőt folyamatban sincs ilyen oltalomvédjegy a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatalban.
A sütemény-gate azonnal nagy port kavart a magyar interneten, és több közéleti szereplő is véleményezte, hogy hogyan is fér össze az, hogy Majka írt egy rendszerkritikus dalt a korrupcióról, mutyizásokról, a kisemberek kizsákmányolásáról, és mégis perelne egy vidéki cukrászdát egy olyan süteményért, amit valahol pont Majka tiszteletére találtak ki. Pottyondy Edina magyar youtuber például így foglalta össze gondolatait Instagram-oldalán:
Majka! Pereld ki az utolsó fillért is az alja haszonlesőkből, tedd földönfutóvá a rohadékot, aki ennyire nem tisztelte a szerzői és személyiségi jogaidat! Különösen fontos, hogy ebbe a nemes ügybe, ebbe a vásárhelyi cukrászmaffia által elkövetett gigantikus pénzlenyúlásba egy olyan, sokak által tisztelt előadó állt bele, akinek a zenéi kapcsán soha nem merült fel, hogy idegen tollakkal ékeskedik, aki olyan mértékben tiszteli a személyiségi jogokat, hogy előadótársát soha nem mószerolná be drogfogyasztasért, bármekkora is a nyomás rajta. És aki mindössze tizenvalahány éven keresztül élt a bindzsisztáni propagandatelevízió pénzéből, amit a hódmezővásárhelyi cukrászkulákokhoz hasonló pénzéhes ragadozóktól vett el a bindzsisztáni állampárt.
Hajrá!
– írta Pottyondy, majd gratulált a zenésznek, akinek „bizonyára nem lehetett könnyű és nem lehetett olcsó megszerezni a Paramount Picturestől és Ben Stillertől a Trópusi vihar ikonikus karakterének, Les Grossmannak a jogait”. A youtuber szerint a Majka által alakított fiktív elnök pont annyira volt tökéletes, mint a hollywoodi filmproducer karaktere Stiller filmjében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon