tegnap 2025.1.9 14:57
Olvasási idő 0:49
Szöllősi Anna

Egymillió forintot hozott az önkormányzat konyhájára a Halászbástya lekordonozása

KÖZÉLET BUDAI VÁR BUDAPEST HALÁSZBÁSTYA

A tervezetten január végéig tartó pilot projekt egy napot élt meg.

Csupán egy napig volt fizetős a belépés a Halászbástya alsó részére, a belépőjegyek eladásából így is egymillió forintot kalapozott össze az I. kerületi önkormányzat – írja a 24.hu. 

 
Mint ismert, nagy közfelháborodást váltott ki az előterjesztés, amit még december 12-én fogadott el az I. kerületi közgyűlés egy tervezetten január végéig tartó „pilot projektként“. Ennek értelmében január 1-től kordonnal zárták le, és fizetőssé tették a belépést a Halászbástya alsó részére, így onnan csak 1500 forintos (kedvezményesen 750 forintos) jegyár megfizetésével lehetett megnézni a dunai panorámát. A fizetős rendszer a tervezett egy hónappal szemben kicsivel több mint egy napot élt meg.

Az I. kerület polgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában megvédte a lezárás ötletét, amit állítása szerint a közgyűlésben a DK-s és a kutyapártos képviselő is megszavazott. A fideszes politikus elmondta, bár a kordonok felállítása 260 ezer forintba került, a lezárás egy napja alatt az előző év azonos időszakához képest plusz egymillió forint bevételhez jutottak a belépőjegyek eladásából. A jegyárakból az önkormányzat kiadásait, többek között a kerület takarításának finanszírozását fedezték volna, de végül belátták, hogy nem ez a megfelelő megoldás. Az így kieső bevételt egyelőre nem tudják, hogyan fogják pótolni.

Böröcz mindenkit biztosított afelől, hogy a jövőben sem kordonnal, sem más módszerrel nem fogják lezárni a Halászbástya alsó szakaszát.