tegnap 2025.1.8 15:28
Olvasási idő 1:14
Krajnyák Petra

Bűnüldözőként kapott főszerepet a kannibalizmussal megvádolt Armie Hammer

FILMEK + SOROZATOK ARMIE HAMMER SZEXUÁLIS BŰNCSELEKMÉNY SZEXUÁLIS ERŐSZAK SZEXUÁLIS ZAKLATÁS

Armie Hammer karrierje 2021-ben indult meg lejtőn, miután a nemi erőszak, illetve a párkapcsolaton belüli fizikai és érzelmi bántalmazás vádja is merült fel ellene.

Armie Hammer közel négy évvel ezelőtt vonult önkéntesnek aligha nevezhető "száműzetésbe", miután a színészt több barátnője is nemi erőszakkal vádolta meg, és olyan privát üzenetek kerültek nyilvánosságra, melyben Hammer erőszakos fantáziáit ecseteli. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Szólíts a neved sztárja egy nagy dobással tér vissza a filmvászonra. A Variety értesülései szerint ugyanis Hammer a német filmrendező, Uwe Boll legújabb filmjében kapott főszerepet.

A The Dark Knight címet viselő thrillerről egyelőre nem sokat lehet tudni, azon kívül, hogy Hammer ironikus módon egy bűnüldözőt alakít majd, és a forgatás január 27-én kezdődik majd Horvátországban.

Azonban nem Boll az egyetlen, aki bizalmat szavazott a színésznek. A 2021-es botrány után először Travis Mills rendező adott szerepet Hammernek az 1870-es években játszódó, Frontier Crucible című westernben.

Sem Hammer, sem Mills nem beszélt még arról, hogy a színész pontosan milyen szerepet játszik majd, a film producere, Dallas Sonnier viszont egyértelmű lelkesedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy visszaállíthatja a képernyőre Hammer.

Kiemelt tartalom
A kannibalizmussal vádolt Armie Hammer egy új podcast által próbálja tisztára mosni a hírnevét A kannibalizmussal vádolt Armie Hammer egy új podcast által próbálja tisztára mosni a hírnevét 2024.11.18 17:18

A színész felett azután kezdetek el gyülekezni a sötét fellegek, hogy felesége, Elizabeth Chambers válókeresetet nyújtott be ellene összeférhetetlenségre hivatkozva, majd a békés megegyezés után néhány hónappal egy anonim felhasználó az Instagramon megosztotta a Hammerrel váltott privát üzeneteit, amelyekben a színész vérivással, csonttöréssel, és élve nyúzással teli erőszak-fantáziákkal árasztotta el őt.

Később kiderült, hogy profil mögött Eufrozina Angelova áll, aki ezután nemi erőszak vádjával feljelentette Hammert. Az üzenetek nyilvánosságra kerülését követően Hammer korábbi barátnői is színt vallottak. Paige Lorenze például arról számolt be, hogy Hammer egy késsel próbálta meg belekaparni saját monogramját a bőrébe. 


2021 őszén hivatalosan is megkezdődött a Los Angeles-i rendőrség nemi erőszakkal kapcsolatos nyomozása, és mindeközben Hammer egyik munkáját veszítette el a másik után: először Jennifer Lopez Shotgun Wedding című rom-comjából esett ki, majd a Keresztapa készítését feldolgozó The Offer című sorozatból távolították el, mígnem a saját ügynöksége is ejtette őt.

Armie Hammer botrányáról és az arról készült dokumentumsorozatról ebben cikkben írtunk bővebben.