ma 2024.10.28 14:15
Olvasási idő 0:56
Maier Péter

Alig ocsúdtunk fel az elsőből, máris érkezik a Biodóm második fénykiállítása

KULTÚRA ÁLLATKERT BIODÓM BUDAPEST FÉNYDÓM

A Fénydóm 2 szervezői az eddiginél is látványosabb kiállítást ígérnek, teljesen új fényművészeti programmal.

Újabb fényművészeti kiállításnak fog otthont adni a budapesti állatkert Biodómja – jelentette be hétfőn a Fővárosi Állat- és Növénykert. A Fénydóm 2. című kiállítás 2024. november 6. és december 8. között lesz látogatható.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a márciusi rendezvény folytatása még látványosabb, teljesen új fényművészeti programot ígér. A kiállítás számos helyspecifikus vetítést és fizikai installációt vonultat fel. A szervezők idén újabb, korábban a nagyközönség elől elzárt területeket nyitnak meg.

Fél év után újra nyit a Fénydóm, a Biodóm fényművészeti kiállítása
Fél év után újra nyit a Fénydóm, a Biodóm fényművészeti kiállítása Forrás Soós Bertalan

A kiállítás központi témája a természet, amit a szervezők igen tágan értelmeznek, a mikrobiológiai szinttől egészen a világűrig, beleértve az emberi tevékenységeket is. A fény segítségével a látogatók olyan installációkkal találkozhatnak, amelyek feltárják a természet rejtett összefüggéseit, illetve az emberi beavatkozás hatásaira is reflektálnak.

November 6. és december 8. között ez lesz ország legizgalmasabb kiállítótere. Több mint 50 alkotó 30 installációval tölti meg ezt a teret, amely a fény által új dimenziókat kap. Az Inota Fesztivál, valamint a márciusi Fénydóm esemény, melyet naponta több ezren látogattak, bebizonyította, hogy a fényművészet képes élettel megtölteni elhagyatott vagy ipari tereket

– fogalmazott Kálmán Mátyás, a Colloc Productions ügyvezetője.

Besnyő Dániel, a Centrum Productions vezetője hozzátette: „Az alkotások nemcsak látványosak, hanem mélyebb gondolatokat ébresztenek a természet erejéről és az ember természetéről. A Fénydóm hazai és nemzetközi alkotói közül többen kifejezetten erre az alkalomra terveztek installációkat, sokan mások pedig létező munkákat adaptáltak a térbe.“

Az Inota Fesztivál programjait is jegyző produkciós cég tavaszi fényinstallációit mi is bejártuk, ottani kalandjainkról pedig videót is készítettünk:

Kiemelt tartalom
„Ez a műfaj eddig az undergroundban működött“ – Megnéztük a Fénydómot az állatkerti Biodómban💡 „Ez a műfaj eddig az undergroundban működött“ – Megnéztük a Fénydómot az állatkerti Biodómban💡 2024.3.1 18:28