2024.9.9 11:03
Olvasási idő 0:45
Kovács M. Dávid

Újra Magyarországon zenél az Imagine Dragons

ZENE BUDAPEST IMAGINE DRAGONS KONCERT PUSKÁS ARÉNA

2025 nyarán a budapesti Puskás Arénában adja ötödik magyarországi koncertjét az Imagine Dragons.

Az Imagine Dragons bejelentette a hatodik, Loom című lemezének nevét viselő világkörüli turnéja európai szakaszát, amely jövő nyáron Magyarországot is érinteni fogja: 2025. június 14-én (szombaton) adnak koncertet a budapesti Puskás Arénában.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott hétfői sajtóközlemény szerint a Live Nation által szervezett 2025-ös szakasz a Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja lesz, amely során 16 országban játszanak majd, többek között Észtországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Hollandiában is zenélnek.

Az Imagine Dragons fennállása óta eddig négyszer járt hazánkban: először 2014-ben a Szigeten, 2016-ban a Budapest Arénát töltötték meg, 2017-ben a soproni Volton léptek fel, tavaly pedig újra a Sziget nagyszínpadán játszottak.

A zenekar június végén Loom címmel hozta ki hatodik nagylemezét, amely ismét a svéd Mattman & Robin producer- és dalszerződuóval közösen készült, akik Taylor Swift 1989 című lemezének társproducereiként 2016-ban Grammy-díjat kaptak, de dolgoztak már Selena Gomezzel, Gwen Stefanival, Britney Spearsszel, Nick Jonasszal, Pinkkel, Dua Lipával, Charli XCX-szel, Yungbluddal és a Måneskinnal is.

Imagine Dragons
Imagine Dragons Forrás LiveNation

A Loom turnéjának európai állomásaira jegyek elsőként a zenekar regisztrált rajongói számára lesznek elérhetők szeptember 10-től. A Live Nation-tagok szeptember 12-től csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. A teljeskörű jegyértékesítés szeptember 13-án, pénteken, 10 órakor indul a Livenation.hu oldalon.