2024.9.2 11:03
Olvasási idő 0:59
Maier Péter

Tüntetéssel indult a tanév a Madách Imre Gimnáziumban

KÖZÉLET DIÁKTÜNTETÉS KÖZÉPOKTATÁS MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM OKTATÁS

A diákok és szülők a kirúgott iskolaigazgatójuk, Mészáros Csaba mellett álltak ki, akit azért mentettek fel, mert nem volt hajlandó kitiltani a mobiltelefonokat az intézményből.

Diákok és szülők hirdettek tüntetést hétfő reggelre a budapesti Madách Imre Gimnázium Barcsay utcai épülete elé. A hétfő reggeli tüntetés már a második volt a péntek esti spontán demonstráció után.

A „tanév-nemnyitónak“ nevezett demonstrációt azért tartották meg, mert múlt héten a Belügyminisztérium menesztette Mészáros Csaba iskolaigazgatót, amiért nem volt hajlandó betartani azt a jogszabályt, amely a diákok digitális eszközeinek elkobzását követeli meg az iskoláktól.

A 24.hu beszámolója szerint az első tanítási nap reggelén a diákok színes egyenpólókban sorakoztak fel a gimnázium előtt, a bejárat fölé többek között az „Itt állok, és mást nem tehetek” Luther Márton-idézetet lógatták fel. A többi tüntető velük szemben, az úttesten gyülekezett.

Mélységesen elítéljük a megfélemlítésre, megtorlásra alapuló oktatáspolitikát, amit az államhatalom követett el az oktatási intézmények ellen az utóbbi években, napokban

– hangzott el az egyik szervezőtől.

A tanári kar tagjai feketébe öltözve vonultak fel, és elmondták: megdöbbenéssel fogadták Mészáros Csaba menesztésének hírét. „Kiállásunk hitelességét jól mutatja a volt és jelenlegi tanítványaink támogatása. A tantestület számára nem kétséges, hogy mi a feladatunk: meg kell őriznünk azt a szellemiséget, amit Mészáros Csaba épített, és ami az iskola eddigi 120 évét jellemezte. A tantestület most is hitet tesz a diákközpontú oktatás mellett“ – fogalmazott egyikük.

A 24.hu fotója a szeptember 2-i reggeli tüntetésről
A 24.hu fotója a szeptember 2-i reggeli tüntetésről Forrás Szajki Bálint / 24.hu

A tüntetés lezárásaként színházi emberek az iskola diákjai által írt üzeneteket olvastak fel azoknak, akik a tanévnyitó közben is kint maradtak. „Madáchosnak lenni egy kiváltság, és életérzés is. Ezt az életérzést testesítette meg Mészáros Csaba. Szívünk továbbra is Mészivel van“ – írta egyikük.

A tüntetéssorozat hétfő este 6-kor a Belügyminisztérium épülete előtt folytatódik.