2024.8.26 13:51
Olvasási idő 0:42
Maier Péter

Brutálisan megvert egy fiatal nőt egy férfi Szegeden, miután az nem állt vele szóba

KÖZÉLET BÁNTALMAZÁS

Az eset tavaly augusztusban történt.

A csongrád-csanád megyei ügyészség közölte, vádat emelt egy férfi ellen, aki tavaly augusztusban, Szeged belvárosában megtámadott és megvert egy fiatal lányt, mert az nem állt vele szóba. A vádirat arról számol be, hogy az eset 2023. augusztus 5-én hajnalban történt, amikor az elkövető felfigyelt az egyedül sétáló nőre, aki épp telefonált. Odament hozzá, megszólította, majd, miután a nő nem válaszolt, követni kezdte.

A nő később sem reagált, ezt követően a férfi váratlanul tarkón ütötte olyan erővel, hogy eszméletét vesztette. Ezt követően kegyetlenül tovább verte az áldozatot egészen addig, míg a járókelők közbe nem léptek, ami után pedig futva elmenekült a helyszínről. A nő majdnem meghalt, de a gyors orvosi segítségnyújtás megmentette az életét.

A férfi letartóztatásban van, a szegedi főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A Szegedi Törvényszék fog dönteni az ügyében.

Ha bántalmazás (akár, szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata vagy, hívd ingyenesen a NANE Segélyvonalat a +36 80 505 101-as telefonszámon, ha pedig jogi természetű kérdésed van, keresd bizalommal a PATENT Egyesület szintén ingyenes jogsegély-szolgálatát a +36 21 20 22 083-as számon.