2024.7.6 12:38
Olvasási idő 1:13
Masszi-Rigó Csilla

Adománygyűjtésbe kezdett a gödöllői lány, akit felvettek a Yale Egyetemre

TÖRTÉNETEK EGYETEM KÜLFÖLDI TANULMÁNYOK YALE EGYETEM

Ilosvai Dorottya háromezer jelentkező közül jutott be a Yale Egyetem David Geffen School of Drama színművészeti mesterképzésére, ahol idén mindössze 16 fővel indul osztály.

Ilosvai Dorottya egyike annak a 16 embernek, akik a Yale School of Drama színművészeti mesterképzésén kezdhetik meg a szeptemberi tanévet. A képzésre több mint háromezren jelentkeztek, a gödöllői lányt ösztöndíjjal vették fel a mesterképzésre, ez azonban még közel sem fedez minden költséget. Bár az ösztöndíjba beletartozik  képzési költség és némiképp a megélhetés, a kötelező biztosítás és az esetleges egészségügyi ellátások kifizetéséhez további 35 ezer dollárra, vagyis nagyjából 12,7 millió forintra lenne szüksége. 

Magyar lány jutott be a Yale-re, segítséget kér
Forrás Facebook / Yale School of Drama

Az Eduline cikke szerint Dorottya adománygyűjtést indított, hogy a következő években fedezni tudja ezeket a költségeket. A fiatal színésznő már alapszakos tanulmányait is egy külföldi egyetem ösztöndíjasaként végezte el a New York University Abu Dhabi kampuszán, innen jelentkezett a Yale-re. 

Minden héten fáradhatatlanul dolgoztam azért, hogy megengedhessem magamnak ezt az utazást, az utazást a meghallgatásomra és a jelentkezési díjakat. Az éjszaka közepén dolgoztam az anyagaimon, napközben pedig dolgozni és iskolába jártam. Abu Dhabiból New Yorkba repültem, és barátok kanapéján, repülőtereken és buszpályaudvarokon aludtam, hogy részt vehessek néhány meghallgatáson. A legrangosabb képzések ezen a területen, a Yale és a Julliard évente több mint 3000 jelentkezőt hallgatnak meg, és csak 16-ot vesznek fel. Idén én is egyike vagyok ennek a 16 diáknak. Mély hálát érzek: hálás vagyok azért a leckéért, hogy a kemény munka lehet a legjobban kifizetődő. És szeretném, ha ez a történet ennek a tanúbizonysága lenne

– írja Dorottya WhyDonate-profilján, ahol bárki támogathatja őt útján, és ahol azt is leírja, hogy a finanszírozást a három éves képzés teljes idejére gyűjti, beleértve az egészségbiztosítást, a megélhetést és az utazási költségeket, és hogy évente kétszer meglátogathassa nyugdíjas édesanyját. Nappali tagozatos, diákvízummal rendelkező tanulóként nincs lehetősége dolgozni, ezért kér most segítséget az internet közösségétől. A Yale School of Drama képzésére olyan színészek jártak korábban, mint Paul Newman, Paul Giamatti, Angela Bassett, Frances McDormand, Lupita Nyong'o, Chris Noth, az idén Oscar-díjjal jutalmazott Da'Vine Joy Randolph és maga Meryl Streep.