2024.10.26 10:52
Olvasási idő 8:52
Szécsi Krisztián

Budapesten is virágzik a chemsex-kultúra, ahol akár napok esnek ki a kábítószeres orgiákban

Budapesten is virágzik a chemsex-kultúra, ahol akár napok esnek ki a kábítószeres orgiákban
Forrás Uma Shankar sharma/ Getty Images
TÁRSADALOM DROG EDUKÁCIÓ KÁBÍTÓSZER SZEX
Érzékeny tartalom
A cikk tartalmazhat:
  • terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
  • szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
  • erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
Igen, elmúltam 18 éves
És el szeretném olvasni a cikket.
Vissza a nyitóoldalraVissza

A világjárvány óta idehaza is egyre jelentősebb a chemsex-kultúra, vagyis azok a szexuális összejövetelek, ahol a résztvevők különböző pszichoaktív drogokat használnak, hogy fokozzák a szexuális élményeket és intenzívebb extázist éljenek át.

Pontosan emlékszem, 19 éves voltam, éppen csak felköltöztem vidékről a fővárosba, amikor először próbáltak chemsex-partira berántani. No, nem azért maradt ez meg annyira kristálytisztán, mert fontos mérföldkő lett volna életemben, de mégiscsak a magyar közélet egy ismert alakja hívott magához orgiázni, egy csapat szép, izmos budapesti férfi, meg – gondolom – egy nagy adag mefi közé. Naiv voltam annyira, hogy elhittem, az ilyesfajta figyelem dicséretes. Ő akkor 47 évesen férfiasságának, társadalmi befolyásának és pozíciójának, én meg befolyásolhatóságom csúcsán voltam, csórón és nulla élettapasztalattal. Megvesztem érte, gyönyörű volt és okos, és bizton állította, hogy nagyon jól fogjuk érezni magunkat, egymást együtt.

Megannyiszor kopogtatott, próbálkozott, s minden alkalommal a kétség és a vágy között oszcilláltam. Egyszerűen szexi volt, ahogy ez a maholnap 50 éves férfi be akart vezetni valami számomra addig nem ismertbe, mintha egy titkos társaság lett volna. Akkoriban még nem tudtam, mit is jelent a grooming. Ám mivel szexuális tapasztalataim igencsak hiányosak voltak, én azt szerettem volna, ha csak édeskettesben töltjük el az estét, kis borral, pszeudoromantikával, és meglátjuk, hova fut ki kémiánk. Ez számára nem volt opció. Nem ez volt a lényeg, mást vizionált: menjek át, vetkőzzek le, szívjam fel azt, amit kínál, és adjam oda magam neki, a barátainak, meg aki egyáltalán ott volt. Végül nem mentem el egy bulijára sem, később meg már egyáltalában nem hívott, hiszen időközben meghalt.

Kiemelt tartalom
Intimitás elköteleződés nélkül: mit tesz az emberi kapcsolatokkal a randiappok új opciója? Intimitás elköteleződés nélkül: mit tesz az emberi kapcsolatokkal a randiappok új opciója? 2024.9.26 15:51

Sírba vitte minden titkát, meg az átszexelt hétvégék emlékét. Én mindig meg voltam róla győződve, hogy szerelmébe halt bele: szerette a kábítószereket. Amíg ismertem, amennyire ismertem és amennyit láttam belőle, igazolta is konklúziómat. Hiszen ez a potens, okos, gyönyörű férfi a gyertyát nemcsak két végén égette, egyenesen máglyát épített köré, lángszóróval esett neki, amit megannyi férfi nézett végig álló fasszal.

chemsex szex
Bőrhám – akár mondhatjuk úgy is, hogy a chemsex partik elengedhetetlen kellékei. Forrás Chemfriendly Norge/ YouTube

 Drogok és szex

A chemsex-partik (régebben gyakran használták a PnP, azaz Party and Play rövidítést is) olyan bulik, ahol általában homoszexuális férfiak egy lakáson, elhagyatott épületben, vagy egy szórakozóhelyen összegyűlnek, csoportosan, külön-külön félrevonulva szexelnek (akár napokig), és különböző gátlásoldó, szexuális vágyat keltő kábítószereket fogyasztanak. Egy-egy ilyen eseményen harmincan-negyvenen is lehetnek, de tulajdonképpen a létszámnak nincs felső határa. A leggyakoribb tudatmódosítók: az MDMA, mefedron (magyarosan: kati), GHB (magyarosan: dzsina), de előfordul ketamin és még kokain is. 

Alapvetően ez nem egy újkeletű jelenség, és megpszichoanalizálhatnánk, hogy a modern felfogásban vett orgiaképeket a XVIII. és XIX. századi francia irodalomnak, meg az ókori bacchanáliák túlszexualizásának köszönhetjük, visszavezethetnénk, melyik pont volt a világtörténelemben, amikor csoportos szexuális tevékenységekhez emberek rekreációs jelleggel először használtak kábítószert, de nem is ez a cikk lényegi köre. A napjainkban is ismert chemsex-kultúra egyébként már a kilencvenes- és kétezres években is virágzott, a Covid-19 karanténidőszakában – és azóta is – pedig a szubkulturális kapcsolódás új szintjére lépett. Egy francia kutatás szerint például a korlátozó intézkedések határozottan a szexuális viselkedés megváltozásához vezetnek, és többek között növelik a chemsex gyakorlatát. 

Kiemelt tartalom
Vagina, pénisz és ánusz – Adunk pár tippet a remegősen jó orális szexhez Vagina, pénisz és ánusz – Adunk pár tippet a remegősen jó orális szexhez 2024.9.8 9:30

Szájer Józsefet, az Európai Parlament volt képviselőjét is pont egy ilyen bulin – vagyis a buliból menekülve az ereszcsatornán – kapcsolták le 2020. novemberében Brüsszelben, és hát ez idehaza se volt másképp. Pontosan végig lehetett követni a közösségi oldalakon, kik voltak azok, akik a karanténintézkedéseket semmibe véve csoportokba verődtek, házibulikat tartottak, a budapesti melegek meg nem is nagyon titkolták, ha a jóhangulatot valami tudatmódosítóval verték fel.

Szájer József a Fidesz alapító tagja, az Európai Parlament képviselője és az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke volt. 2020. november 27-én a belga rendőrség egy illegális meleg szexartin kapták el, amint az ereszcsatornán próbált menekülni. Táskájában egy ecstasy tablettát találtak. 2020. december 2-án kilépett a Fideszből, december 31-i hatállyal lemondott EP-mandátumáról. Forrás MTI/Koszticsák Szilárd

Egy kedves ismerősömmel nosztalgiáztam nemrég a négy évvel ezelőtti lezárásokról. Vele ellentétben én viszonylag jól bírtam az önkéntes cölibátust, s célirányosan az önkielégítés különböző formáira hagyatkoztam – ez főként a beteges hipochondriám miatt volt így. Azonban ő kijárt, el is ment szórakozni, na és pont a Covid19 idejére tűzte be első chemsex-partiját, hiszen volt is bőven opció hova menni.

Azt mondja, valahol a Keleti környékén, egy szuterénféleségben gyűltek össze huszonöten-harmincan. A lakás előterében egy vörös U alakú kanapé kapott helyet, a helyiségből egy folyosó nyílt, abból pedig megannyi szoba, ahova félre tudott vonulni, aki one-on-one romantikázott volna. Elmondása alapján, hiába vetette szét a szexuális vágy, rendkívül ideges volt, ahhoz viszont már nem fűlött a foga, hogy beállva tolja le a gatyáját. Szerencséjére pont ezen a pornós kanapén ücsörgött egy másik srác. Ránézésre tök egyedül, meg zavarban is volt. Beszélgetni kezdtek, többek között arról, ami körülöttük történik. A háttérben üvölt a hard techno, villódzik az olcsó LED-es hangulatvilágítás, járnak-kelnek az alapvetően meztelen férfiak, egyik-másikon jockstrap vagy bőr szexhám.

Kiemelt tartalom
Megszakítás vagy kecskehúgyhólyag? Így védekeztek az emberek az óvszer megjelenése előtt Megszakítás vagy kecskehúgyhólyag? Így védekeztek az emberek az óvszer megjelenése előtt 2024.8.25 10:23

Egyszer csak a semmiből odavágódott eléjük egy fiú, aki ki tudja, milyen kemikáliától már bőven az extatikus bódultságot élvezte, mögötte egy másik férfi, s amíg ő a szintúgy feszült ülőpárjával parolázott, a fiatal fiút előttük seggbe rakták. Ment ez egy ideig, amíg az aktív bika rá nem unt, és nem keresett magának egy másik kiszemeltet. Pont arra járt egy szabad aktív pasi, aki meglátta, hogy a fiú fasz nélkül maradt, hát gondolt egyet, és betömte a frissen keletkezett űrt. A haveromék beszélgettek tovább, a kanapén támaszkodó fiú meg semmit nem vett észre a partnerváltásból, csupán, amikor már szétcsúszva hátrafordult, és felkiált: „Dik, hát te meg ki vagy?“. A barátom szerint, aki egyszer belenyalt a chemsexbe, nem tud vele leállni.

grindr randiapp
A Grindr felhasználóinak helymeghatározásával is elősegíti a szexpartnerek könnyebb felkutatását. Forrás Leon Neal/Getty Images

Ahogy teltek az évek, jobban kiismertem magam a különböző fővárosi szexuális szubkultúrákban, és én is egyre több hasonló meghívást kaptam. Meghívás – senki ne gondolja egy pillanatra sem, hogy a chemsex-partik kötelező kelléke lenne a viaszpecsétes boríték, vagy hogy az invitációt hivatalos keretek között bonyolítják. Tulajdonképpen elég hozzá egy randiapp, ahol célirányosabban megtörténhet a képcsere, lehet az mondjuk a Grindr, a Gay Romeo, de tulajdonképpen még az Instagram is. Küldenek egy tessék-lássék alapon összehányt étlapot, hogy most körülbelül kik is vannak a buliban, meg hogy milyen kaliberű pasikra kell számítani.

Ha jössz, jössz. Ha nem, jön más.

A Grindr és a Gay Romeo ráadásul még a felhasználók helymeghatározásával is a könnyebb ismerkedést segíti, meg látleletet ad arról, hova is lehet menni beállva dugni. Ezeken a lokátorokon a kanos homoszexuálisoknak világítótoronyként törvényszerűen gyulladnak fel péntek este Budapest bizonyos pontjai. Szinte minden héten felvillan a Pozsonyi út egyik kereszteződése, a Rákóczi út és Huszár utca környékén egy lakás, vagy a Belgrád rakpart egy elhagyatott épülete is, ahol a világjárvány alatt illegál technóbulikat tartottak.

Kiemelt tartalom
7 gyakori szexszel kapcsolatos tévhit, amit lehet, hogy te is rosszul tudsz 7 gyakori szexszel kapcsolatos tévhit, amit lehet, hogy te is rosszul tudsz 2024.8.11 10:13

Egyébként nem kötelező, sőt egyenesen a jófejség jele, ha egyáltalán megmutatja bárki is, kik vannak ott ezeken a bulikon – az akadékoskodóknak, akik a résztvevőket forszírozzák üzenetváltásban, gyorsan érdektelenség lesz a jutalmuk, lehet akármilyen nagy a faszuk, lehetnek akármilyen domináns aktívok vagy szubmisszív passzívok. 

drog metamfetamin
A metamfetamin, vagy 'kristály' könnyen felismerhető zúzott, cukorszerű, kristályos állagáról, ám többféle formában is fogyasztják. Így találkozhatunk vele tablettaként, vagy porként is. Az utóbbi esetében nazálisan, vagyis orrba szippantva használják, de olykor feloldják, ilyenkor egy injekcióstű segítségével intravénásan adagolják. Kristályos formáját pipából szívják. Forrás SKapl/ Getty Images

Ne szépítsük: a chemsex veszélyes

Egy pár hónapja történt. Nagyban pörgetem az Instát, s látom, hogy egykori gyönyörű arab szeretőm fekete-fehér képet posztol sztoriba. Valami pasival állnak egy tetőteraszon, a fények alapján hajnalban. Láthatólag aftereztek. Fejük fölé egykori partnerem csak egyetlen betűkombinációt oktrojált: „Rip“. Meg egy galambemoji.

Ez egy kicsi város, a meleg közösség pedig még kisebb, szóval nyilván látásból ismertem is a tagot. Pontosan tudtam, hogy péntek este megtalálom az Alterban, szombatonként ott lesz egy Garçons-buliban, azt meg sejtettem, hogy hétfő reggelig is megvolt az elfoglaltsága. Év elején még meg is környékezett a metatérben: ő kúrni akart, nekem meg a szezonális depressziómtól nem volt libidóm. Úgy tűnik, számára ennyi volt a buli, de azért meg akartam bizonyosodni arról, ami egyértelműnek tűnt. Írtam is az arabomnak. Kíváncsi voltam, felébredt bennem a bajtársiasság érzete, kérdem, mi történt. Azt mondja, valami parti után felakasztotta magát.

Kiemelt tartalom
A többesszex jó, és most elmondjuk, hogyan is csináld okosan A többesszex jó, és most elmondjuk, hogyan is csináld okosan 2024.8.3 9:49

Elképzeltem ezt a fiatal, izmos, jóképű pasit, aki az interneten projektált énképe alapján a város legszexibb csávóival lógott, valószínűleg dugott is, színes szociális életet élt, látszólag volt egy stabil anyagi háttere, most meg vagy egy boncasztalon feküdt, vagy már el is hamvasztották, vagy az édesanyja éppen válogatta, miben temessék el fiát. Ha voltak is álmai, mit sem érnek már.

Aztán pár hete hallom a srác egyik barátjától, hogy ez mind kacsa: megállt a szíve. Jól bejáratva végigcuccozta és szexelte a hétvégét, majd az éppen aktuális ajzószerektől nem tudott aludni, ezért rávett egy altatót, és tényleg el is aludt. Örökre. Aztán ennyi az internetes lenyomatunk: fekete-fehér kép galambos hangulatjellel.

A chemsex-partik egyik legnagyobb veszélye az érzelmi kiégésen túl egyértelműen a felelőtlen szerhasználat. Bár van egy fajta elképzelés arról, hogy aki szervezi ezeket a szeánszokat, egyúttal a terítő vagy a dealer, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy mindenki olyan batyus buli-félén bedobja a közösbe azt, amije van, így általában soha nem tudni pontosan, mi honnan származik, vagy hogy mi is található ezekben a készítményekben. A fentebb említett drogok – s ezek közül a GHB és a metamfetamin különösképp – egyszerre mentálisan és fizikilag is ellazítják használójukat, és úgy röppennek el órák, napok, hogy gyakorta megesik, a szervezet az elgyengülés tüneteit produkálja, hiszen hosszú időn keresztül folyamatos fizikai ingereknek volt kitéve. Továbbá a chemszexelők általában nem figyelnek a hidratálásra, étkezésre (ez anális szexnél amúgy is komplikált), a pihenésre meg végképp nem – ezek mind növelik a túladagolás veszélyeit is.
szex test meztelen ferfi
Forrás Elizabeth Fernandez/ Getty Images

Egyébként annak ellenére, hogy a chemsex-jelenséget elsődlegesen a homoszexuális férfiakhoz kötjük, egyáltalában nem jelenti azt, hogy más orgiaszerű szexuális tevékenységen nem jelennek meg a kábítószerek. Például egy holland tanulmány szerint a swinger-partikon több nő használ rekreációs jelleggel kábítószereket, mint a férfiak. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a nők drogok segítségével oldják magukban a feszültséget, továbbá feltételezető, hogy a nők talán azért használnak több kábítószert, hogy ezoterikus jelleget adjanak olyan szexnek, ahol több partnerük is van. A megkérdezettek között ezek voltak a fő indokok a kábítószerhasználatra: a szex meghosszabbítása (68 százalék), az izgalom fokozása (66 százalék), az érzések fokozása (61 százalék). Ezenfelül majdnem minden válaszadó azt mondta, hogy a kábítószer-használat élvezetes (94 százalék), sokan pedig egyszerűen „izgalmasnak” nevezték (66 százalék).

Kiemelt tartalom
Masszívan végigszexeltem a húszas éveimet, mégsem lettem boldog Masszívan végigszexeltem a húszas éveimet, mégsem lettem boldog 2024.6.13 19:46

A chemsex-bulikon a kábítószerhasználaton túl a szexuális védekezés jelenti a legnagyobb veszélyt, hiszen a biztonsági óvszerhasználat nem szerepel feltétlenül a programpontok között. A legtöbben úgy is PrEP-et szednek, ami megakadályozza a HIV terjedését (ezzel is nyugtatgatják magukat), meg hát „a gumi olyan kényelmetlen.“ Mondjuk a PrEP pont nem véd olyan ínyencségek ellen, mint a tripi, klami, szifi vagy a hepa. Aztán majd, ha csíp pisilés közben, jön a sárgás húgycsőváladék, azaz a bonjour-cseppek, vagy kopogtat a többi szimptóma, fejvesztve rohannak a Mária utcába, vagy jelentkeznek be magánklinikára, ahol az orvosi konzultáció 20 ezertől kezdődik, de lazán belekerülhet két Deák Ferencbe is. Ehhez csapódik szinte azonnal mintavétel, vagy akár az x-mililiternyi ceftriaxon ára, amit aztán majd úgy is beadnak a farizomba. Summa summarum (és most ejtsük következetesen s-sel summának), drága mulatság a felelőtlen orgiázás. Ennél meg már csak egy kellemetlenebb van, amikor mindenkinek szólni kell, hogy hiba csúszott a rendszerbe, szóval mindenki teszteltesse le magát – ha egyáltalán szólnak, és ha egyáltalán tudják, kikkel dugtak.

Kólás fasszal a magány ellen

Jan Großer berlini pszichiáter szerint a chemsex mozgatórugója az élvezet keresése. Ez egy olyan pozitív visszacsatolási mechanizmus, amely egy adott cselekvés megismétlésére motivál bennünket, kötődést, hovatartozást és identitást jelenthet annak, aki ezeken a szeánszokon megfordul. „Általa [a chemsex által] megtapasztalhatjuk az intimitást, vagy hogy csodálnak minket, de nagyon nehéz a kettőt egyszerre megélni. A csodálat általában nagyon is a teljesítményhez, míg az intimitásnak ahhoz van köze, hogy képes vagy kitárulkozni, és közben biztonságban és elfogadva érzed magad” – mondja Großer. Adam Schultz londoni chemsex-aktivista úgy gondolja, az csak tévhit a chemsex-használókról, hogy kaotikus életet élnek. Szerinte ők gyakran olyan emberek, akiknek az a teher nehezedik a mindennapjaikra, hogy túl sok kontrollt gyakorolnak, és megpróbálnak „túl jók” lenni. Egyszerűen kalandra vágynak.

A homoszexuális férfiak esetében a mentális problémák, mint a szorongás, a depresszió és a szociális izoláció gyakrabban jelentkezhetnek, részben a társadalmi stigmatizáció és/vagy a politikai gyűlöletkampányok miatt, továbbá az öngyilkossági gondolatok, tervek és/vagy öngyilkossági kísérletek is gyakrabban fordulnak elő meleg férfiaknál, mint heteroszexuális férfitársaiknál.

Az ebből származó frusztráció, ha nem is kéz a kézben jár a chemsex-kultúrával, az egyikből mégis következhet a másik. Ugyan a droghasználat átmeneti megkönnyebbülést hozhat, de hosszú távon súlyosbíthatja a már meglévő mentális gondokat, és újabbakat is kialakíthat. Ezért is fontos a kommunikáció, meg alapvetően a prevenció. Az empátia kulcsszerepet játszik abban, hogy egy társadalom megfelelően működjön. 

drog kokain szex
Forrás stevecoleimages/ Getty Images

Lehet nagyon vaskalapos hozzáállás a nyugatiasabb megközelítéssel szemben, miszerint a jó droghasználat a felelős droghasználat, én mégis azt mondom, az a legbiztosabb, ha egyáltalán nem élünk kábítószerekkel. Eddigi életem során – sajnos közvetlen közelről is – láttam, mennyire jellemromboló hatása lehet a rendszeres kábítószerfogyasztásnak. Csehov vesszőparipája a dohányzás volt, azt írja A panaszkönyv című elbeszélésében, ha az ember cigarettát szív, nemcsak önmaga lesz, hanem valaki más is. Gyakran azon gondolkodom, hogy két csík kóla között hány darabra hasad az ember személyisége, hány felé kell szakadnia valakinek, hogy már csak így legyen képes élvezni a szexet.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: Te mennyire ismered a drogokat? REFRESHER-KVÍZ: Te mennyire ismered a drogokat? 2024.4.7 9:42

Első barátomon láttam, mennyire elfáradt az életben. Régebben – saját bevallása szerint, de a szeme sem hazudott – rengeteg chemsex-partira járt. 50 év alatt volt mit felégetni. El lehet képzelni, mai napig, ha valakinek megemlítem a városban a nevét, akiről pontosan tudom, hogy maga is aktív résztvevője (volt) ennek a szubkultúrának, a válasz borítékolható: „Ó, persze, én is dugtam vele“. Nekem meg forog a kés a gyomromban, meg azonnal látom és hallom a jelenetet, ahogy egykori kedvesem fennakadt szemekkel nagyokat nyögve igyekszik beleélvezni valami random twinkbe, de képtelen rá a kábótól. Az intimitás nem elég, kevéssé impulzív, nekem meg nem adja, hogy törékeny önbizalma miatt teletömjem az orromat azzal, amit elém rak. Valahogy így működik ez: ha mázlid van, lesz egy kiütött estéd és nem nyelsz be valami nemi betegséget, ha meg ráfáztál, fizetsz az életeddel, netán a szerelmeddel.

Ha öngyilkossági gondolataid vannak és segítségre van szükséged, hívd a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot. Ha öngyilkossági szándékod van, hívd a 112-t! Amennyiben valaki másért aggódsz, ezen az oldalon találsz tanácsokat, hogy mit tudsz tenni ilyen helyzetben.
Chemsex-addikcióval kapcsolatban pedig itt tudsz tájékozódni a Háttér Társaság Chill sorstárscsoport alkalmairól.
Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, Spotify-on és a Facebookon is!