2024.6.12 16:15
Olvasási idő 0:52
Szécsi Krisztián

Szajki Bálint, a 24.hu 26 éves fotóriportere kapta az idei Hemző Károly-díjat

KULTÚRA FOTOGRÁFIA FOTÓK

A fiatal fotóművészeknek járó elismerést idén Szajki Bálint nyerte, aki a szakmai zsűri véleménye szerint valóban elmélyül a témáiban, munkáival mély érzelmeket örökít meg.

Tizenegyedik alkalommal adták át a Hemző Károly-díjat, amelyre a 35 év alatti fiatal fotográfusokat kurátori ajánlással lehet nevezni.

Idén nyolc szakember mutatott be tíz művészt, majd a nevezetteket a Hemző Károly Alapítvány Kuratóriumából álló zsűri öt finalistára szűkítette. 2024-ben a döntőbe került Erdős Dénes, Mohos Zsófia, Palágyi Barbara, Szász-Bányász Anna, a díj nyertese pedig Szajki Bálint, a 24.hu fotóriportere lett.

Nem tudnék most jobb dolgot mondani, mint félúton lenni a mongol pusztában Ulánbátor és a Góbi között, de egy mégis van: Hemző Károly-díjas lettem. Hihetetlen érzés, hogy az előttem díjazott kiváló fotósok mellé kerülhettem a névsorban, eddigi legfiatalabbként, és hogy szakmailag ilyen magas elismerést kaptam a magyar sajtófotó kivételes tagjaiból álló zsűritől. Az elmúlt három év útja nagyon sok kemény, élvezetes, de lemondással teli munkával telt. Élményekkel, amelyekben kiváló embereket ismertem meg, és elképesztő helyekre jutottam el. De a java még csak most jön. Köszönöm mindenkinek, aki ezen az úton szeretettel elkísér, bírál, tanít vagy szakmailag és emberileg támogat


– írta szerdán Szajki Bálint a Facebook-oldalán.

Az indoklás szerint a 26 éves fotós fiatal kora ellenére több műfajban is kimagaslót alkotott. Témáiban valóban elmélyült, és munkái nem csupán dokumentarista szemmel készültek, hanem igazi művészi érzékenységről tesznek tanúbizonyságot. Díjnyertes fotósorozatában láthatunk képeket az időskor nehézségeiről és szépségeiről, az ember és természet kapcsolatáról, az állatok felé mutatott érzelmi érzékenységről, szükség kovácsolta életközösségekről.

Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu
Forrás Szajki Bálint/ 24.hu