2024.4.30 12:20
Olvasási idő 1:03
Szécsi Krisztián

Havi több százezer forintba kerül a magyar adófizetőknek a volt köztársasági elnökök rezsije

KÖZÉLET ÁDER JÁNOS KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK POLITIKA REZSI SCHMITT PÁL

Jelentősen megnőtt a volt államfők számláinak összege az elmúlt években. A Kék Bolygó Alapítványt alapító Áder János tavaly például közel 10 millió forintos éves rezsit hozott össze.

Több száz millió forintot költött az állam 2020 eleje és 2023 vége között Schmitt Pál és Áder János rendszeres juttatásaira, írja az Rtl.hu. Az összeg több tételből áll össze, így ebből fizették a volt köztársasági elnökök titkárságát, autóhasználatát és ingatlanjaiknak energiaellátását is.

Az RTL által készített táblázatból kiolvashatjuk, hogy a volt államfők nem rezsivédett ingatlanokban lakhatnak, hiszen 2022 után Schmitt és Áder esetében is jelentősen magasabb lett az az összeg, amit az állam a gáz- és áramfogyasztásuk után fizet.

Az RTL információi szerint Schmitt Pál áram- és gázfogyasztása a 2022-es 2,6 millió forintról 2023-ban végül 6,8 millió forintra, Áder János számláinak összege pedig 1,5 millióról 9,4 millió forintra hízott. Schmitt esetében ez havi 566 ezer forintot jelent, Áder után viszont a magyar állam megközelítőlegesen 800 ezer forintot fizet.

Az áremelkedés lehetséges okairól az RTL mindkét volt államfőt megkérdezte, mostanáig azonban még egyiküktől sem érkezett válasz. Áder évi közel 10 millió forintos rezsije azért is meglepő, mert a hivatali ideje alatt a környezetvédelmet tette legfőbb politikai céljává. 

Áder János volt köztársasági elnök
Áder János volt köztársasági elnök Forrás Mateusz Wlodarczyk/NurPhoto via Getty Images

A zsíros rezsiszámlán túl az egyéb kiadásokra fordított összeg Áder után 2023-ban 17 millió, Schmitt után pedig 13 millió forint volt. Ezek alatt olyan kiadások értendőek, mint a telefon, az internet, a tévészolgáltatás, a lakásra fordított közműdíjak, illetve a karbantartás, az üzemeltetés, a kertfenntartás, a lakásbiztosítás, a felújítás, az eszközbeszerzés, az egészségügyi szolgáltatási járulék és a titkársági gépjármű költségei.

Kiemelt tartalom
Mi az a Fálun Gong, a Trumpot támogató kínai vallási irányzat, amelybe a Parlament előtt is belefuthatsz? Mi az a Fálun Gong, a Trumpot támogató kínai vallási irányzat, amelybe a Parlament előtt is belefuthatsz? 2024.9.23 13:51

A volt államfőknek a lakhatásukon túl a fizetésük miatt sem kell aggódniuk: Novák Katalin például hiába mondott le pozíciójáról, a továbbiakban is, élete végéig megkapja az inflációkövető(!), köztársasági elnöki ideje alatt járó fizetését, ami jelenleg havi 4,6 millió forint.