2024.4.18 18:23
Olvasási idő 0:55
Szöllősi Anna

36 éves korában meghalt Ferich Balázs, az Azahriah-t is menedzselő zenei ügynökség társalapítója

ZENE AZAHRIAH GYÁSZ

A hírt a Supermanagement másik alapítója és a Blind Myself énekese, Tóth Gergő jelentette be a Facebookon.

Három éve tartó betegség után, 36 évesen meghalt Ferich Balázs, a többek közt Azahriah-t is menedzselő Supermanagement társalapítója, és a Blind Myself korábbi basszusgitárosa. A hírt barátja és kollégája, Tóth Gergő jelentette be a Facebookon. 

 

 

„Ma hajnalban elment a legjobb barátom, egyben cégtársam, Ferich Bazsi. Kurvára korán. 36 éves volt. Bazsi nem a konvencionális dolgok híve volt, ezért én sem konvencionális búcsúszöveget írok róla. 2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez“ – írta Tóth, akivel később Ferich együtt dolgozott a Magneotonnál, ahol a Cloud 9+-t menedzselték sikeresen. Ezután alapították meg a Supermanagementet – ahogy Tóth Gergő fogalmazott – hatalmas kockázatot vállalva. 

„Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében. Az első pár hétben csatlakozott az Anna and the Barbies és leszerződtettük a Follow the Flow-t. Aztán egyre nagyobb lett a cég. Megszállottként dolgoztunk, 24/7-ben. Egyre nagyobb irodákba kellett költöznünk, egyre több szuper, aranyos kollégánk lett. A cloudos Biksi Gabi beajánlotta nekünk Dzsúdlót, Szakács Geri a Follow-ból pedig Azahriah-t és Desht. A kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett“ – emlékezett vissza a közös munkára.

Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.

– búcsúzott Tóth Gergő.