2024.4.17 8:59
Olvasási idő 0:36
Szöllősi Anna

Már nem kell sokat várni, hogy újra legyen Uber Budapesten

UTAZÁS BUDAPEST TAXI UBER

Hét és fél évvel a kivonulás után, nyár elején tér vissza a cég a budapesti piacra.

A világ legismertebb autómegosztó szolgáltatása hét és fél évvel ezelőtt vonult ki a magyarországi piacról, miután a budapesti taxisok lobbijának hatására ellehetetlenítették a működését. Bár a taxitársaságok akkor ellenezték az Uber itthoni működését,  most a Főtaxi közreműködésével tér vissza a cég Budapestre.

Az Uber korábban már zöld utat kapott a Budapesti Közlekedési Központtól, a diszpécserszolgálati engedélyre vonatkozó kérelmet pedig még februárban nyújtotta be az F Mobilitás Kft., a Főtaxi leányvállalata, amit most szintén megszereztek – írta meg a 24.hu a Telex értesülése nyomán. 

A hivatalos jóváhagyási folyamat tehát lezárult, az Uber csapatának most sofőröket kell toboroznia a platformra, amihez már napokon belül lehet csatlakozni. A szolgáltatás várhatóan a nyár elején indul Budapesten.

A Főtaxi nemrég belső levélben nyugtatta sofőrjeit, hogy az Uber visszatérésével csak még jobban járnak majd. A levélben azt írták, hogy a sofőröknek ez az együttműködés még több fuvart és bevételt jelent majd, de hogy miért, arra nem tértek ki.