- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
A Puerto Ricó-i énekes Madonna vasárnapi koncertjének sztárvendége volt, ahol a kitüntetett figyelem mellé egy öltáncot is kapott.
Ricky Martin Madonna egyik hétvégi, Miamiban adott koncertjén betolhatott egy kis la vida locát: a Puerto Ricó-i énekesnek több rajongó szerint is merevedése volt a színpadon, amit a TMZ szerint a fellépésről készített videókkal igyekeznek igazolni.
Madonna a Celebration néven futó világ körüli turnéjának minden állomásán egy-egy sztárvendéget hív fel maga mellé a színpadra, hogy a Vogue című gigaslágere alatt együtt zsűrizzék a háttértáncosai teljesítményét. Vasárnap este Ricky Martin volt a kiválasztott, aki a kitüntetett figyelmen kívül egy forró öltáncot is kapott.
Wait a minute Ricky Martin is that a ….. 😱 pic.twitter.com/VRKO1kRRYZ
— chris evans (@notcapnamerica) April 8, 2024
A két táncos egyértelműen egy édeshármas meghitt pillanatait imitálta Martinnal. És ki tudja, hogy az énekes valóban engedett-e a csábításnak, vagy csak tunya ülőpozíciójának köszönhető, esetleg a két férfi táncos gyűrhette össze a nadrágját, de Madonna hívei azt bizonygatják a performanszról készült felvételekkel, hogy Martinnak az öltánc végére merevedése lett.
Thank you @Madonna my love! Always fun to be invited to the party! 🎉
— Ricky Martin (@ricky_martin) April 8, 2024
You all, CAN’T MISS THIS SHOW! pic.twitter.com/bVdoV18Qen
Martin ugyan nem kommentálta a feltételezéseket, de maga is megosztotta a videót a közösségimédia-oldalain, megköszönve Madonnának a szívélyes meghívást, hiszen „mindig annyira király“, ha meghívják egy buliba.
![„Egyetlen ponton sem tudod megjósolni, mi következik” – Magyarországra jön Ski Mask The Slump God](https://storage.refresher.hu/article/-Egyetlen-ponton-sem-tudod-megjosolni-mi-kovetkezik-Magyarorszagra-jon-Ski-Mask-The-Slump-God~a10a68b877b27e2ebbcc.jpg?is=150x200c&ic=136x502x1084x1445&s=b0626878847367e1edbb7f5a8869c08fe543f6b05f2959bac272f62f52ff7e89)
Ricky Martin 2023 nyarán jelentette be, hogy elválnak útjai egykori férjével, Jwan Yoseffel, azóta igen keveset beszélt szerelmi életéről. „Nyugodt vagyok. Csak a gyerekeimmel foglalkozom, velük töltöm majdnem minden időmet. Jól érzem magam, és ennek örülök. Sokat flörtölgetek, de tudjátok, azért nem sietek el semmit“ – idézi Martin szavait a Daily Mail.