2024.2.17 10:19
Olvasási idő 3:20

Azahriah: Több tízezer megrontott lélek és élet, amire a hatalom eltartottja vígan élvezkedik tovább aprópénz kicsengetése után

TÁRSADALOM AZAHRIAH PEDOFÍLIA POTTYONDY EDINA TÜNTETÉS

Baukó Attila, vagyis Azahriah is megszólalt a péntek estére szervezett „Odakint most szörnyek járnak” című tüntetésen, az énekes videóban üzent az egybegyűlteknek, és többek között arról beszélt, teljesen új szint az, hogy a kormány pedofiloknak „falaz”.

Péntek este csaknem 50 ezer ember gyűlt össze a Hősök terén az „Odakint most szörnyek járnak” névre keresztelt tüntetésen, mely az elmúlt hetek kegyelmi botrányára, a pedofília magyarországi helyzetére és az állami gondozásban élő gyerekek helyzetére volt hívatott felhívni a figyelmet. A tüntetés civil kezdeményezés volt 9 ismert tartalomgyártó főszervezésével, a kicsit több, mint egy órás eseményen felszólalt többek között Osváth Zsolt, Szabó Márton "Csoki", Tapasztó Orsi, Fancsikai Eszter, Pottyondy Edina valamint Baukó Attila "Azahriah" is, aki videóban szólt az összegyűlt tömeghez.

Azahriah üzenete a tüntetésről
Azahriah csaknem 50 ezer embernek küldött üzenetet péntek este. Forrás YouTube

Az énekes üzenete elején azt mondta, a gyermekvédelmet a hatalom lázításra és buzdításra használja, ami aztán politikai haszonná konvertálódik.

Védjük meg a határainkat, védjük meg a gyerekeinket. Mondhatnám azt, hogy annyiszor hallottuk már ezt a mondatot, ezt a frázist, hogy értelmét veszítette a szó. De az igazság az, hogy értelme ebben a formában sose volt. Abban a formában, ahogy eddig a pofánk alá tolták, egy szánalmas, nemzeti konzultációnak csúfolt ócska, hazug, eldöntendő kérdésekkel teleírt, mihaszna papírlap formájában. A gyerekeket, azaz a szülő aggodalmát a gyerekei felé felhasználják arra, hogy lázítsanak, buzdítsanak valami ellen, ami aztán politikai haszonná konvertálódik. A narcisztikus, manipulatív tanárok országszerte az iskolákban. Az oktatás teljes leépítése és a pedofíliában szenvedő beteg és gátlástalan emberek gyermekek közelébe engedése az, ami nem büdös a hatalomnak, abban az esetben, ha politikai érdek húzódik mögötte.

Azahriah arról is beszélt, hogy bár hírneve miatt akár azt is harsoghatná, hogy mi haszna van az iskolának, hiszen neki sem kellett ahhoz, hogy elérje a céljait vagy érvényesítse az akaratát, de mint mondta, nem teszi ilyet.

Nem teszem, mert őszintén azt gondolom, túltekintve a kellemetlen élményeim horizontján, hogy az oktatás mag, aminek szánták. Ahogy indult, az egyik legnemesebb, leghumánusabb dolog az egész emberiség történelmében. 

Gondoljunk egy jó pacalpörköltreceptre, sokan nem szívesen osztják meg másokkal, főleg, ha mondjuk az nagyon finom, és nagyon nagyot megy a faluban. A tudás a legnagyobb hatalom az életben, és aki ezt megosztja másnak, az semmit nem nyer, az csak lemond a hatalmának exkluzivitásáról. Hát ebben az országban ez nagyon nem jönne kapóra.

Mégis azt gondolom, teljesen új szint az, hogy pedofil arcoknak falaznak, de a legparább az az, hogy ez nem egy ismeretlen sztori.

Kitért a Kaleta-botrányra is, az egykori magyar-perui nagykövet, Kaleta Gábor számítógépén ugyanis csaknem 19 ezer, gyerekekről készült pornográf tartalmat találtak, amiért a férfit 2020 júliusában egy év felfüggesztett (!) börtönbüntetésre, valamint 540 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélték. 

Nemrég még a több tízezer deepwebes gyerekpornót birtokló Kaletát engedték ki félmillió forint bírsággal, hogy aztán folytathassa a beteg dolgait. A mennyiség mindegy kéne, hogy legyen, de ez nem csak több tízezer videó és fotó. Nem azért baj, mert betelik az SSD, vagy valami, hanem mert több tízezer megrontott lélek és élet, amire a hatalom egyik eltartottja vígan élvezkedik tovább, kis aprópénz kicsengetése után.

Beszédéből nem hagyta ki a múlthét hétvége történéseit, így Novák Katalin és Varga Judit lemondását sem. Szerinte az csak egy kommunikációs narratíva, hogy az egykori köztársasági elnök és egykori igazságügyi miniszter milyen bátrak és ellenségesek voltak, amiért hibáztak és azt bevallották. Amíg a kormánymédia azt mondta, hogy ez korrektség és olyan példa, amit „bárhol máshol nem fogunk látni soha”, Baukó Attila mást gondol: 

De hát nem volt más lehetőség. Ha nem derült volna ki, nem jön ki a cikk, bárki is elhiszi azt, hogy maguktól, felismerve hibájukat lemondtak volna? Most az egyszer nem lehetett elsunnyogni, meg elügyeskedni a dolgot, mint eddig megannyi alkalommal. De! Most, hogy itt vagyunk, nem a baloldali, jobboldali politikát erősítve, csak és kizárólag a gyerekek biztonságát, nem akarok háborút, nem akarok csatát sem vívni.

Az énekes szerint egyelőre nem harcra van szükség, hanem arra, hogy az emberek felébredjenek és meglássák, hiába a személyükből, családi hátterükből vagy ideológiájukból való különbség, van egy valami, amiben mindenki hasonlít: 

Jobbára mindnyájan azt valljuk, hogy a gyermekbántalmazás no go. A pedofília no go. A nyilvános megaláztatás, karaktergyilkosság, állami milliárdok is legyen már no go. És legyen az a szélsőjobboldali konzervatív nagymagyar, legyen az a baloldali LMBTQ-aktivista, legyen az, aki középtájt próbálja mindkét oldalból elrakni a saját maga által megvallott értékeket, mert ilyen is van. Akármilyen hihetetlen, egy közös biztos, hogy lesz bennünk: hogy komolyan gondoljuk azt, amit gondolunk. Hogy bántja a lelkünk az igazságtalanság. Részben ez is az, ami emberré tesz minket.

Az énekes azzal zárta beszédét, hogy azok a szervezők, akik a tüntetésen összegyűltek, nem haszonszerzésből cselekedtek így, hanem azért, hogy legyen egy olyan hely, ahol megszólalhatnak azok, akiket bántalmaztak vagy bántalmaznak. 

Azahriah üzenete a tüntetésről
Azahriah Instagram-storyban megosztott üzenete a tegnap esti tüntetés után. Forrás Instagram/paulsonati


 

„Ez legyen az a hely, ahol merhet beszélni a gyermek, még akkor is, ha a saját szüleinek fél elmondani, hogy mi történik az iskolában, vagy még rosszabb esetben, ha a saját szülei által esik gyermekzaklatás vagy bántalmazás áldozatává. Még egyszer köszönöm szépen, hogy itt vagytok és jelzitek közösen, hogy nemcsak egyénenként, de együtt is változást szeretnénk, amit összefogással elérhetünk. (…) Nem inkompetens politikai pártok összefogásával, hanem mint ember az emberrel, akinek valóban fontos, hogy olyan helyen alapozzuk meg a gyerekek életét és jövőjét, ahol egészséges, körültekintő, békés és érett felnőtté válhatnak. Mert ez a mi hazánk, és mielőtt lelécelnénk, kötelességünk, hogy legalább erőnk teljéből megpróbáljunk tenni valamit a változásért.”