Könnyű lenne a retusálást a technológia számlájára írni és azt gondolni, hogy azért élünk a lehetőséggel, mert a történelem során először tehetjük meg. Pedig ez nem teljesen igaz: a szépség meghamisításának hosszú, évszázadokra visszanyúló története van.
Az elmúlt évtizedben, a social media fénykorában átalakult az arcunk, és szépen lassan kezdenek eltűnni valódi vonásaink. Az okostelefonok kamerái, az Insta vagy a TikTok AI által vezérelt szűrői és beauty filterei egy pillanat alatt teszik lehetővé, hogy kisimítsunk minden szabálytalanságot és aszimmetriát, ami meghatároz, és megkülönbözet minket egymástól. A retus gyakorlata nem újkeletű, a feltöltött száj pedig nem egy modernkori trend, már többszáz évvel ezelőtt is tetten érhető volt az adott kor szépségideáljához való illeszkedés, és a „tökéletességre“ való törekvés.
Már az 1500-as években „retusáltak“
Ennek a gyakorlatnak egy darabkája vált láthatóvá, amikor az English Heritage szervezet restaurátorai nemrég felfedezték: már több száz évvel ezelőtt is alkalmaztak „old school“ szépségszűrőket. I. Erzsébet királynő egyik legközelebbi barátjának, William Cecilnek a dédunokájából mondhatni tudta nélkül csináltak egy „valamire való“ influenszert: a 17. századi, Diana Cecilről készült portré tisztítása során felfedezték, hogy a festmény elkészülte utáni években a kor szépségideáljának megfelelően pimpelték fel.
A nőt egyébként saját korában lenyűgöző szépségnek tartották magas homloka és vékony ajkai miatt, vagyis 1634-ben, amikor az angol portréfestő, Cornelius Johnson vászonra vitte. Diana megjelenése viszont már nem illeszkedett a kor szépségkövetelményeihez, amikor a restaurátok elkezdtek a portrén dolgozni a 19. század vége fele. A londoni Kenwood House-ban november 30-án bemutatásra kerülő portré agresszív átfestésére akkor derült fény, amikor az English Heritage eltávolított egy réteg régi lakkot. A retusálás során Cecil ajkait megduzzasztották, és göndör frufruját lefelé húzták, hogy homlokának nagyobb részét takarja, „összhangba hozva“ megjelenését a korral, és „megóvva“ a hírnevét.
A modern társadalomban, ahol hozzáférünk digitális szépségszűrőkhöz és a mesterséges intelligenciához, azt hihetnénk, hogy a legtöbb korszaknál jobban ismerjük a kísértés érzését arra, hogy „tökéletesítsük“ megjelenésünket, de a Diana Cecil portréját érintő konzerválási munka megmutatta, hogy ez nem egy új jelenség
– mondta Louise Cooling, az English Heritage kenwoodi kurátora.
Cecil arcának meghamisítása nem az első eset volt, amikor a hiteles fiziognómia alulmaradt a korszakhoz illeszkedő külsővel szemben. Egy évszázaddal korábban hasonló gyakorlat volt tetten érthető a nagyhatalmú Medici család egy tragikus sorsú tagjának, Isabella de' Medicinek (I. Cosimo de' Medici lánya) portréján.
Izabella arcának valódi vonásait olyan radikálisan kisatírozták, hogy a művet birtokló pittsburghi Carnegie Museum of Art eleinte azzal sem volt tisztában, hogy a gyűjteményükben van az asszonyról egy portré. A festményen – ami 1978-ban érkezett a múzeumba – nem stimmelt a nyájas mosoly, a hibátlan arcbőr, a mérnöki pontossággal megmunkált orr és a tökéletesen íves állvonal sem, és emiatt azt gondolták, hogy nem is egy eredeti darabról van szó. Mielőtt azonban a festményt kikukázták volna a CMA gyűjteményéből, radiológiai vizsgálatnak vetették alá, ahol fény derült a turpisságra: a röntgenfelvételekről egy idősebb, fáradtabb, sokkal határozottabb tekintetű nő nézett vissza, szabálytalanabb orral, szem alatti karikákkal és valamivel nagyobb kezekkel.
Nemcsak az esztétikai külsőségeket próbálták hibajavítóval elfedni, de bizonyos vallási szimbólumokat is kiretusáltak: az eredeti mű készültekor Izabellát a bűnbánó Mária Magdolnával akarták párhuzamba állítani a művészet eszközével, ezért egy alabástromkorsó, és a fej felett lebegő halvány glória is helyet kapott a festményen. Két évvel azután, hogy 1574-ben az Alessandro Allori firenzei mester köréhez tartozó művész megfestette a portrét, Izabella 33 éves korában gyanús körülmények között meghalt. A közbeszéd szerint a nőt azért ölték meg, mert a férje unokatestvérével, Paolo Giordano Orsini olasz nemessel folytatott viszonyt. Izabellát úgy törölték el a föld színéről, mint az arcának valódi vonásait és jellegzetességeit.
A férfiakat is érintette
Hiba lenne azt gondolni, hogy csak a nők arcát kényszerítették füllentésre: az ünnepelt német-svájci festő, Hans Holbein is a szépségszűrős füzetében lapozgathatott, amikor a babaarcú Derich Born kereskedő portréját készítette 1533-ban. Holbein elégedetlen lehetett alanya pufók arcával és finom álkapcsával: ha összehasonlítjuk Holbein bütykölésének eredményét, és a röntgenfelvétel által előhívott legelső változatot, látszik, hogy a festő újra és újra visszatért a műhöz: az arc a szemünk előtt feszül meg, és válik „Insta-coollá.“
