2023.11.21 13:55
Olvasási idő 1:03
Masszi-Rigó Csilla

Hosszú szünet után visszatér a Die Antwoord, ráadásul Budapesten is koncerteznek

ZENE BARBA NEGRA DIE ANTWOORD KONCERT ZENE

A dél-afrikai duó hat év után visszatér Budapestre, ahol 2024 tavaszán a Barba Negrában adnak koncertet.

Az utóbbi pár évben szinte csak az őket körülvevő botrányok miatt hallhattunk a Die Antwoordról, a talán valaha volt leghíresebb dél-afrikai rave-rap duóról, akik a 2020-as House of Zef megjelenése után most újabb turnéra indulnak, egyik állomásuk pedig 2024 áprilisában a budapesti Barba Negra lesz. 

Mint ismert, 2019-ben egy korábbi videófelvétel látott napvilágot arról, hogy a magánéletben is egy párt alkotó Ninja (Watkin Tudor Jones) és Yolandi Visser a Hercules & Love Affair nyíltan meleg frontemberére, Andy Butlerre támadt rá, majd 2022-ben saját örökbefogadott gyerekük nyilatkozott arról, hogy nevelőszülei gyermekbántalmazásnak, pornográfiának, erőszaknak és beteges rituáléknak tették ki őt. 

A budapesti esemény leírása szerint a Die Antwoord hosszú szünetet tartott a világ körüli turnézásban, hogy ismét arra koncentrálhasson, amit a legjobban szeret: a zenére és a művészetre. Most pedig eljött az idő, hogy a Die Antwoord bejelentse újabb, Reanimation nevű turnéját, amelynek keretében a dél-afrikai duó 2024. április 12-én újra Budapesten lép fel, a Barba Negra Red Stage-en.

Ninja úgy nyilatkozott az elmúlt időszakról: „Olyan sokáig dolgoztunk privátban, hogy néhányan azt hitték, meghaltunk!“ ¥o-Landi ehhez hozzátette: „Ezért döntöttünk úgy, hogy az új EU/UK turnénknak a Die Antwoord, Reanimated nevet adjuk!”

Ezzel egy időben a zenekar kiadott egy trailert is új, Zef – The Story Of Die Antwoord című dokumentumfilmjéhez. A film producere és rendezője Jon Day dél-afrikai filmes, a dokufilmben szereplő művészeti alkotásokat pedig Roger Ballen dél-afrikai művész készítette, akinek munkái meghatározó hatással voltak a korai videók és lemezek esztétikájára. A dokumentumfilm narrátora Ninja és ¥o-lanti közös lánya, Sixteen Jones.

A Die Antwoord a hatodik albumát is belebegtette, amely 2024-ben Uit De Hemel Gevallen címmel jelenik majd meg.