2023.11.7 10:49
Olvasási idő 0:33
Masszi-Rigó Csilla

Hamarosan eltűnnek a Naprendszer egyik legszebb bolygójának gyűrűi

TECH-TUDOMÁNY BOLYGÓ CSILLAGÁSZAT SZATURNUSZ TUDOMÁNY

Változnak az idők és velük a bolygók állásai is: a csillagászat szerelmesei 2025-ben érdekes jelenségnek lehetnek szemtanúi, a Szaturnusz ugyanis rövid időre búcsút int gyűrűinek, legalábbis innen, a Földről nézve.

Búcsút int gyűrűinek a Szaturnusz, legalábbis egy rövid időre biztosan, mivel a bolygók mozgása miatt 2025-ben nem lesznek láthatóak a Földről a bolygó jégből és kőtörmelékekből álló gyűrűi, írja az IFLScience.

A Szaturnusz Forrás HUM Images/Universal Images Group via Getty Images

A jelenség teljesen természetes, utoljára 2009-ben volt látható hasonló, a folyamat pedig ezúttal 2025. március 23-án veszi kezdetét. Bár ekkor tényleg nem láthatjuk majd a gyűrűket, szépen fokozatosan visszakapjuk őket, addig is több, más és más szemszögből kémlelhetjük majd a bolygó ékszerét. A 2025-ös ritka esemény azért is ajándék a tudomány számára, mert végre lehetőség lesz – távcső segítségével – jobban megvizsgálni a Szaturnusz holdjait. 

A szakértők szerint bár egyelőre csak nekünk lesznek láthatatlanok a gyűrűk, a távoli jövőben egyszer végleg eltűnhet majd a Szaturnusz ékessége: nekünk, földi halandóknak nem kell attól tartanunk, hogy megéljük ezt az időt, a tudósok szerint néhány százmillió évig még látható lesz a bolygó körüli „jég- és kőkerítés”.