2022.11.21 23:13
Olvasási idő 2:08
Kaposi Máté

8 gól az angolok meccsén, fél óra hosszabbítás a hollandoknál, amerikai döntetlen – ez történt a katari vébé második napján

SPORT FOCIVÉBÉ

Egyik mérkőzésen sem borult a papírforma, mégis sok érdekességgel szolgált a labdarúgó-világbajnokság második napja.

A katari vébé második napján már három mérkőzést láthattunk, ennek ellenére a keddi nap sem kizárólag a futballról szólt, jutott botrány az első "teljesértékű" fordulóra is, melyről itt írtunk.  

Taroltak az angolok

Anglia Iránnal mérkőzött meg a második nap első mérkőzésén. Bár a meccset szolidaritási tüntetéssel kezdő irániak szövetségi kapitánya továbbjutást vár csapatától, óriási csoda lett volna, ha a torna egyik legértékesebb alakulata nem győzedelmeskedik simán Irán legjobbjai ellen. A találkozó elképesztő angol mezőnyfölénnyel indult, az első gólra pedig a 35. percig kellett várni, ekkor Jude Bellingham bólintott a kapuba, melyben ekkor már az irániak cserekapusa, a világbajnokságok történetében újoncnak számító Hosszein Hosszeini állt, miután a kezdőcsapatban helyet kapó Alireza Bejranvand súlyos sérülést szenvedett. 

Jude Bellingham törte meg a gólcsendet Forrás Getty Images / Clive Brunskill

Az első félidő rendes játékidejében még egy gólt értek el az angolok, Maguire asszisztja után Saka szerezte meg csapata második találatát, majd következett a maratoni, 14 perces hosszabbítás. A hosszú ápolás miatt kirótt túlóra alatt Sterling növelte három gólosra az angol vezetést, így tulajdonképpen az első félidő után nem maradt sok kérdés a győztes kilétét illetően. 

Bukayo Saka duplázni tudott az irániak ellen Forrás Getty Images / Clive Brunskill

A térfélcserét követően sem lassítottak az angolok, a 62. percben Saka saját maga második, csapata negyedik gólját szerezte meg, majd kisebb meglepetésre szépítettek az irániak, Mehdi Taremi bombázott a léc alá. Ezután kis túlzással sort cseréltek az angolok, négy új játékos lépett pályára. Közülük előbb Marcus Rashford, majd később Jack Grealish volt eredményes. A gólgazdag mérkőzés utolsó találatát mégis az irániak szerezték, a hosszabbítás 13. percében Taremi sikeres büntetője állította be a 6–2-es végeredményt.

Hollandia az utolsó 10 percre hagyta a döntést

Louis van Gaal alakulata csoportja egyértelmű esélyeseként lépett pályára a Premier League játékosokkal, viszont a sérült Sadio Mané nélkül felálló Szenegál ellen. Ha valaki véletlenül csak a mérkőzés 84. percében kapcsolta be a közvetítést, tulajdonképpen semmiről nem maradt le. A hollandok ekkor találták el először a kaput, szenegáli szempontból kisebb szépséghiba, hogy Cody Gakpo fejese nem csak pontosnak, de eredményesnek is bizonyult, ezzel az Oranje megszerezte a vezetést. 

Mendy pontatlanul érkezett a beadásra, Gakpoval ellentétben Forrás Getty Images / Koji Watanabe

Szenegál szinte rögtön egyenlíthetett volna, de Noppert kapus magabiztosan védte Pape Gueye lövését. A kegyelemdöfésre a 99. percig kellett várni, ekkor a korábban csereként beálló Klaassen gurított az üres kapuba. 

Amerikában légióskodó szupersztár tette tönkre az amerikaiak álommeccsét

A játéknap utolsó meccsén az Egyesült Államok mérkőzött meg Wales csapatával. Az évről évre egyre erősödő amerikai csapat magabiztosan kezdett, labdabirtoklásban, illetve letámadásban is a walesiek fölé nőttek. A hatalmas nyomás a 36. percben gól formájában is megmutatkozott, ekkor a korábbi libériai válogatott legenda, az aranylabdás George Weah fia, Timothy Weah talált a kapuba Pulisic indítása után. A 22 éves Timothy az Egyesült Államok első olyan játékosa, aki a 2000-es években született, és gólt szerzett világbajnokságon. 

Weah történelmi gólt szerzett Forrás Getty Images / Stu Forster

A második félidőre egészen más mentalitással futott ki a walesi alakulat. Ez nagyrészt Kieffer Moore-nak volt köszönhető, aki centerként rendre megnehezítette az amerikai védelem dolgát. A mérkőzés dinamikájának változása után gyakorlatilag borítékolható volt az egyenlítő gól, melyre a 82. percig kellett várni. Ekkor Zimmerman szabálytalansága után büntetőt ítélt a játékvezető, melyet a Los Angelesben légióskodó veterán, Gareth Bale értékesített is, ezzel döntetlenre mentve a mérkőzést. A hosszabbításban már nem változott az eredmény, így a két csapat pontosztozkodással hangolt a következő fordulóra. 

Gareth Bale góljára már nem volt válasz Forrás Getty Images / Michael Steele

A Refresheren a következő játéknapok érdekességeiről is be fogunk számolni, így érdemes lesz a katari vébé teljes időtartama alatt (is) követni minket.