2023.7.20 11:10
Olvasási idő 0:53
Kovács M. Dávid

Újra Budapestre jön a Coldplay, a magyar nézők után is fákat ültethetnek

ZENE COLDPLAY KONCERT SZÓRAKOZÁS

16 év után újra Magyarországon lép fel Chris Martin és zenekara.

2024-ben a Coldplay a Music Of The Spheres elnevezésű világkörüli turnéjával tér vissza Európába, a koncertkörút pedig Magyarországot is érinti: az együttes június 16-án fog fellépni a Puskás Arénában.

Chris Martin a Coldplay együttes milánói, 2023. június 25-én adott koncertjén.
Chris Martin a Coldplay együttes milánói, 2023. június 25-én adott koncertjén. Forrás Sergione Infuso / Corbis / Getty Images

A szervező Live Nation csütörtöki közlése szerint a brit zenekar nyári dátumokkal egészítette ki jövő évi európai turnéját, így a Coldplay a fennállása során először lép fel Athénban, Bukarestben és Helsinkiben is.

A 2021-ben megjelent lemez, a Music of the Spheres turnéja tavaly márciusban indult, azóta a zenekar már több mint 7,5 millió jegyet adott el – többet, mint bármelyik előadó az elmúlt két évben.

Az újonnan bejelentett koncertek sora 2024. június 8-án indul Athénban, ezt Bukarest követi, majd 16-án lesz a budapesti fellépés a Puskás Arénában. A turné ezt követően Lyonban, Rómában, Düsseldorfban, Helsinkiben, Münchenben, Bécsben és Dublinban folytatódik.

A szervezők kiemelték: a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) nemrég nyilvánosságra hozott jelentése szerint a környezetvédelemre különleges figyelmet fordító Coldplay jelenlegi turnéja eddig koncertenként 47 százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátást produkált, mint az előző, 2016/17-es stadionturnéjuk, és minden néző után egy fát ültettek el világszerte – eddig összesen ötmilliót.

Kiemelt tartalom
„Egyetlen ponton sem tudod megjósolni, mi következik” – Magyarországra jön Ski Mask The Slump God „Egyetlen ponton sem tudod megjósolni, mi következik” – Magyarországra jön Ski Mask The Slump God 2024.7.4 12:58

A Coldplay jövő nyári budapesti koncertjére jövő héttől lehet beszerezni a jegyeket, a Music Of The Spheres turnéja egyébként szuperlátványosnak ígérkezik, a show a rajongóktól és a kritikusoktól egyaránt sok elismerést gyűjtött be:

A zenekar eddig egyszer, 2008-ban, járt Magyarországon, akkor a Budapest Sportarénában adott koncertet – meglepő módon meglehetősen csekély érdeklődés mellett.