- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
2023 egyik legígéretesebb sorozata jött, látott, és jól pofára esett.
Földrajzi akadályból fakadóan – szégyen és gyalázat, hogy az HBO Tajvanon nem elérhető – a sorozat, amit a legjobban vártam idén, váratott magára. Be kellett érnem az előzetesekkel, cannes-i vörösszőnyeges képekkel meg Az idol-kritika dömpinggel. Naivan azt gondoltam, „Ugyan, annyira rossz biztos nem lehet...” És nagyot tévedtem. Ráadásul elkövettem azt a fatális hibát, hogy négy részt néztem meg egyhuzamban, ami után nem csak stressz-főzésre, de a hűtőben árválkodó maradék pezsgőre is szüksége volt a lelkemnek.
Az első epizódot követően, egy vegyes érzelmekkel teli "ÖÖÖÖHM..." után felmerült bennem a kérdés:
Ki gondolta, hogy ez jó ötlet?
Ennyivel akár rövidre is zárhatnánk az „élménybeszámolót”, de bármennyire is erős vágyat érzek egy popkulturális traumán osztozó sorsközösség iránt, a mindenki mentális egészsége és félig megemésztett gyomortartalma érdekében nagyon őszintén felvázolnám, miért érdemes kihagynod a botrányos minisorozatot.
A „cselekmény” (Vigyázat, Spoiler-veszély!)
Jocelyn (Lily-Rose Depp), egykori gyerekszínészből lett popdíva erőszakos anyja halálát követően nincs ideje gyászra, hiszen turnéra kell indulnia. Ám idegösszeomlása miatt lemondják koncertjeit, így veszélybe kerül a karrierje. Egy évvel később már a nagy visszatérésére készül, mint Amerika legnagyobb sztárja. Majd egy este megismerkedik klubtulajdonos-zenés szektavezető Tedros-szal (Abel „The Weeknd” Tesfaye), aki szép lassan átveszi a karrierje és az élete felett is az irányítást.
Fran Fine, vagyis A dadus gyerekfelvigyázásra teljesen alkalmatlan, de annál szebb ruhatára
2024.12.1 18:58
Erről kéne szólnia a sorozatnak az ismertetők alapján, és a finálé több kérdést vet fel ahelyett, hogy válaszokat adna. Az első rész döcögősen indul, unalmasan folytatódik, majd a világ legbizarrabb fojtogatós szexjelenetével zárul.
A nyitányban a visszatérő album fotózásán találjuk magunkat, ahol Joss egy szál vörös köntösben és kórházi karszalagban pózol a kamerának. Megtudjuk a világ legunszimpatikusabb menedzserétől, Nikkitől, hogy a mentális betegség szexi, ezzel megidézve a Tumblr egykori depresszió-esztétikáját.
Érvelés: egy olyan nő, mint Jocelyn, a bálványozott sztár, csak akkor jönne össze egy senkiházi jöttmenttel, ha nincs ki mind a négy kereke. Logikus nem?
Még sorolhatnám az ehhez hasonló irreális eszmefuttatásokat, a bőség zavarában nehéz is válogatni. Az első negyven percben folyamatosan érkeznek az új szereplők és mindegyikük érdekesebb, mint Jocelyn, akinek többször látjuk a mellét, mint az arcát. Tökéletesen illusztrálja jelentéktelenségét, hogy a pilotot követően TikTok-on mindenki a Jennie Kim által megformált Dyanne táncát rekreálta, aki jóindulattal két percet szerepel a részben.
@xenia_shining In my Dyanne era🥵 with my boys @David Pop and @Mister Baby Doll 🫶✨ #theidol#jennie#dyanne#dance#damcechallenge#trend#tiktok#fypシ#blackpink#yg#fy#fyp♬ original sound - Cody
Annak ellenére, hogy a főgonoszként harangozták be a BLACKPINK énekesnőjét, később sem találkozunk vele sokkal többet, így a karriertolvaj történetszál is értelmét veszti. Pedig a koncepció ígéretes: a zenei karrierre áhítozó háttértáncos-barátnő összejátszik klubtulajdonos szeretőjével, aki zenei őstehetségekből szervez szektát, elcsábítja és átveszi a kontrollt a sztárelőadó élete felett. Joss (vitathatóan) slágergyanús World Class Sinner / I’m a Freak című száma végül Dyanne debütáló dala lesz, készül a klip, mindeközben Joss a Valentino öltözőfülkéjében a változatosság kedvéért Tedros-szal felváltva esnek egymásnak és inzultálják egymást. Ahelyett, hogy a két énekesnő rivalizálásával rámutattak volna a szórakoztató ipar természetes szelekciós rendszerére, hogy milyen könnyen lecserélhető bárki a popzene világában, az előadókra nehezedő nyomásra és megfelelési kényszerre, egy még elfuseráltabb Szürke ötven árnyalatát csináltak belőle. Mintha megfeledkeztek volna az írók arról, hogy egy valódi idol is szerepel a stábban, és esetleg ebből is lehet építkezni, így annyival zárták le a sztorit, hogy Joss nem is annyira angyal, inkább báránybőrbe bújt farkas.
@mateovfx THIS SCENE OMG | #fyp#theidol#jocelyntheidol#jocelyn#lilyrosedepp#dyannetheidol#dyanne#jenniekim#theidoledit#theidolhbo♬ original sound - matvfx
A fináléban az nárcisztikus személyiségzavarral küzdő striciből depressziós hősszerelmes, az alárendelt, kiszolgáltatott sztárból pedig egy manipulatív intrika lett. Felmerül ugyanis, hogy a családon belüli erőszak nem éppen úgy zajlott, ahogy azt könnyek közepette Joss megvallotta. Tedros felfedezi, hogy a fésű, amivel elméletileg Joss-t hároméves kora óta verte zsarnok anyja, vadiúj. Arról viszont megfeledkezhettek a forgatókönyvírók, hogy korábban maga Tedros ugyanazzal a fésűvel verte el „szerelmét” motiváció gyanánt.
A karakterek
Tehát adott a gyásszal megbirkózni képtelen énekesnő, aki küzd az identitásválsággal, a karrierje félig lehúzva a WC-n, a menedzsment, akik bármennyire féltik megélhetésüket, teljesen irreális módon hagyják kicsúszni a kezükből az irányítást, az asszisztens-legjobb barátnő Leia, és a pszichopata-szociopata tendenciákkal rendelkező Tedros, az autodidakta – vagy inkább önjelölt – zenei producer. Egy minisorozat esetében komplex lélektani ábrázolást nem lehet elvárni minden mellékszereplőről, de a főszereplők esetében több, mint indokolt. Viszont a műfaji katyvasznak, az összevissza fonódó, sehova sem tartó cselekményszálaknak köszönhetően se Joss, se Tedros motivációját nem ismerjük meg.
Jocelyn a popzenészek nagy dilemmájával küzd: csináljon olyan zenét, amit szeret, de nem biztos hogy eladható, vagy könnyen fogyasztható, fülbemászó slágereket, amikkel nem tud azonosulni? Ebből a válsághelyzetből Tedros rángatja ki sajátos motivációs és inspirációs módszereivel.
Kritika a Pingvin című sorozatról: ismét kiderült, hogy Batman nélkül is képes izgalmas lenni Gotham
2024.11.13 12:48
Nagyon jó szakmai kritikát fogalmazhattak volna meg a teljesítési-megfelelési kényszer és az alkotói szabadság konfliktusáról, de az alkotói folyamat csak a BDSM-játékok részét képezi. Tedros elképzelése szerint Jocelyn úgy tud hiteles szexszimbólumként énekelni, ha szemét bekötve közösülnek az egész zenészcsapat előtt. Csak találgathatunk, vajon teljesen objektív kritikusként engedte-e be Jocelyn Tedros-t az életébe, aki nem erőlteti rá a tinilányok példaképe címet. Lehetséges, hogy a Prince-t és Donna Summer-t idézgető klubtulajdonos pénzéhségből, esetleg fanatizmusból vonzódik az énekesnőhöz, de az utolsó részben bekövetkezett száznyolcvan fokos fordulatot követően a kép egyre ködösebb.
Sokat túlórázhattak a vágók, hogy az elkaszált hatodik rész nélkül is kikerekedjen a sztori, a végkifejlett viszont egyre több kérdést vet fel, ahelyett, hogy válaszokat adna. Minimális utalásokat tettek ugyan arra, hogy a hősnő később antihőssé válik, de ez a vonal sem tudott kiteljesedni. Már a pilot epizódban kiderül, hogy képes parancsra sírni, exétől megtudjuk, hogy bármit képes megszerezni, amit csak akar, de még így is légből kapottnak hat a negatív fejlődéstörténet.
A legkevésbé komolyan vehető karakter mégis Tedros, és nem csak a patkányfarok-frizura miatt. Szektájában mindenkit kisujja köré csavart sajátos motivációs beszédével, aminek szerencsére párja nem akad. Elmélete szerint, ha nemet mondunk, egy olyan élményt tagadunk meg magunktól, ami alkotásra késztet, mindezt Robert Plant tragédiájára alapozva. A Led Zeppelin énekese fia halálát követően írta meg a zenetörténet egyik legszebb dalát, All My Love-ot. Ebből következik, hogy a fia halála szükséges volt ahhoz, hogy más embereknek örömet szerezzen. Ez a problematikus filozófia még Joss-nál is kiveri a biztosítékot, értelemszerűen eljöhetne a kijózanodás pillanata, de ehelyett megkéri Izaak-et, hogy csókolja meg.
Weeknd színészi játéka önmaga paródiájába hajlik, bármennyire erotikusan próbálja gyakorolni a dirty talk művészetét, nézőként a nőtlenségi/szüzességi fogadalom tétele egyre vonzóbbnak tűnik. Az énekes DNS-e mindenhol ott van a műsorban, mint Jocelyn arcán az ondó a róla kiszivárgott fotón. Nemcsak színészként jegyzik nevét a stáblistán – nem szorul magyarázatra, hogy a soundtrack-ért is ő felelt – hanem író-rendezőként is Sam Levinson oldalán. Eredetileg Amy Seimetz rendezett volna egy kritikus hangvételű leleplező sorozatot női nézőpontból, de hirtelen kiszállt, mikor a műsor 80 százaléka elkészült. Az HBO kevés magyarázatot adott a jelentős kreatív átalakításra és a stáb módosításra, de a híresztelések szerint Tesfaye úgy érezte, a sorozat túlságosan a „női perspektívát” képviseli. Bármi történt is a kulisszák mögött, a végeredmény sínylette meg azt, és egy újabb nőket fetisizáló, férfiaknak kedvező „szórakoztató műsorral” gazdagodott a világ.
@brendaspiv How can we bully HBO to give us this version? #theidol#theweekend#hbo#hbomax#max#lilyrosedepp♬ original sound - Candy ❤️
Leia az egyetlen karakter, akivel igazán azonosulni tudunk és a sokkolt néző értetlenségét megjeleníti, de hitelessége, mint legjobb barát megkérdőjelezhető, hiszen hiába lép fel Tedros manipulatív természetével szemben, ténylegesen nem lép közbe, ahhoz túlságosan lefoglalja a szintén zenés szektatag Izaak-kel folytatott intim viszonya.
Playback Péntek: Tyler, the Creator és a Wavy új lemezeivel köszöntjük a novembert
2024.11.1 13:21
A népes menedzsment csapat a zeneipar rabszolgatartói szerepében tetszeleg, szülőpótléknak tettetik magukat, míg valójában mindenki pénzforrásként tekint Jocelyn-ra. Nikki igazi napraforgóként mindig a legjövedelmezőbb oldalra áll, az újabb idegösszeroppanás szélén álló, alkotói válságban szenvedő énekesnő helyett az újonnan felfedezett Dyanne-ben látja meg az új aranybányát. Szerethetőbb karakterek között említhető Destiny és Chaim, ikonikus duójuk mintha tényleg törődne Joss-szal, és a humor minimális forrásaként is szolgálnak. A jobb pillanatok között még megemlíteném a reggeli idillt, amint a takarítónők visszakanalazták a kokaint a műanyagtasakba.
Popkulturális utalások és más finomságok
Annak ellenére, hogy a show egy vágatlan Eufória különkiadásnak hat pocsék dialógusokkal, akadnak benne okos elemek. Az operatőri munka elképesztő, és bizony mindezt Rév Marcellnek köszönhetjük, aki többek között az Eufória és Miley Cyrus - Flowers című videoklipjének operatőreként is remekelt. Az outfitek kifejezetten beszédesek, hozzáadnak a karakter jelleméhez és húsvér sztárok gardróbjából inspirálódik. A nyilvános maszturbálással és a férfi eladó halálos megfenyegetésével kiegészített vásárlós jelenet egyértelműen a korhatáros verziója a Micsoda nő!- című film ikonikus képsorainak. A sorozat végére Jocelyn vörös helyett egyre több fehéret visel, ami jelképezheti Tedros-tól, anyjától, és a kiadótól való elszakadását, ahogy elkezdi a maga sorsát kovácsolni. Az első részben viselt kékes árnyalatú, áttetsző buliruhája pedig omázs lehet Kate Moss-nak, aki hasonlóan vad éjszakai életet élt a kilencvenes években.
Éles kontrasztot alkot Leiaval, aki több mellényt, farmert, és egyszerűbb, kevesebb bőrt mutató ruhákat visel, utalva törődő, már-már anyáskodó viselkedésére. Szép szimbolika egy összecsapott alkotásban.
Popsztár vizekre evezve is rengeteg easter egg-et találumk. A kudarcba fulladt klipforgatás pink neonban úszó háttérdíszlete, és a fiktív énekesnő futurisztikus ruhája erősen Hannah Lux Davis rendező munkásságra, így Ariana Grande, Charli XCX, Demi Lovato klipjeire emlékeztetnek.
Bár Levinson tagadta, hogy egy bizonyos énekesnő életén alapulna az Idol, sokan Britney Spears-t és Selena Gomezt vélték felfedezni főhősünkben. Megtudjuk, hogy Jocelynt a Rock House, egy fiktív gyerekműsor főszereplőjeként robbant be a köztudatba, akárcsak Britney a Mickey Mouse Club, és Selena a Varázslók a Waverly helyből esetében.
Az előzetesekben Spears "Gimme More" slágerét hallhatjuk, amit történetesen ominózus hajvágása után adott ki. Lily-Rose Depp karaktere, aki szintén egyik napról a másikra válik forró popdívává is éppen mentálisan megroppanva kerül kórházba. A Jocelyn-Britney párhuzamra még a sorozatbéli Vanity Fair riporter, Talia (Hari Nef) is rámutat, mennyire hasonlít a két sztár koreográfiája. Korábban említettem, hogy a "szexi mentális beteg" csuklóján ott fityeg a kórházi karszalag. Kísértetiesen hasonlít Selena Gomez - Bad Liar című kislemezének borítójára, amin az énekesnő szintén hasonlót viselve, utalva azokra az időkre, amikor Lupus-szal kezelték.
Úgy tűnik, hogy a Weeknd saját zenéjéből építkezett a perzselő jelenetek megírásakor, a fojtogatós-kink a 2021-es Take My Breath című számában erről a bizonyos perverzióról szól. Nem csak saját házában forgattak, a koncertjeleneteket is Weeknd After Hours til Dawn turnéja során vették fel a SoFi Stadionban. A vörös telihold Jocelyn mögött már az énekes védjegyének számít. A legkendőzetlenebb önreferencia Mike Dean cameoja, aki 2015 óta óta alkot együtt Tasfaye-val.
Dizájner fehérneműs szoft-pornó
A sorozat tételmondata: szexszel bármi eladható, de ezt sikerül megcáfolnia. Minden pornóba hajló kínos ágyjelenet egyre élvezhetetlenebbé teszi a társadalomkritikának indult maratoni hosszúságú The Weeknd klipet. Minden rész után egyre jobban úgy éreztem, Abel Tesfaye-nek kedve támadt kipróbálni magát filmipari polihisztorként, közben nagyon megakarta dugni Lily-Rose Deppet, így a hasznosat a kellemessel összekötve kollaborált az Eufória rendezőjével. Még a dizájner fehérneműs szoft-pornóval sem lehet az enyhén szólva foghíjas cselekményt eladhatóvá tenni.
Az Idol egy rázós utazásra invitál, amihez nemcsak utasbiztosítás, de pszichológus is ajánlott. Egyik cselekményszál sem bontakozhat ki teljesen, mivel a készítők egy pubertáson áteső tizenéves fiú „csöcsök és segg” mentalitását követve minden értelmesnek induló jelenetet egyre kellemetlenebb szexjelenetekkel szakítanak meg, amik egyáltalán nem viszik előre a sztorit.
Kétszer is végig nézhetjük, amint Joss önmagát fojtogatva maszturbál, feltehetően így akarták elhitetni velünk, hogy hősnőnk nem is annyira elszenvedője, inkább élvezője a voyeurisztikus abuzáló aktusoknak egy nagyon toxikus kapcsolatnak.
Muszáj minden részben megmutatni, hogy Joss félpucéran alszik, sőt még visszaugrani az időben is teljesen felesleges a reggeli montázsra, mert a lineáris elbeszélés túl basic. Arra viszont már nem jutott képernyőidő, hogy mélyebben megismerjük Jocelyn traumatikus gyerekkorát, bántalmazó anyjához fűződő komplex viszonyát, hogy megértsük, milyen érzelmektől vezérelve ugrott fejest egy terrorizáló párkapcsolatba, amiben folyamatosan újraéli az őt ért megrázkódtatásokat. Eredetileg a zeneipar kegyetlen, kizsigerelő oldaláról akarhatták lerántani a leplet, de igazából csak megerősítenie és elsajátítania sikerült a showbiznisz mérgező aspektusait. Az idol túl sok minden akart lenni egyszerre; sokkoló szatíra, dráma, akció, pszicho-thriller, végül identitás zavaros káosz lett belőle.
Ha érdekelnek további részletek a filmmel kapcsolatban, irány a TikTok-csatornánk, ahol további izgalmas háttérinformációkat osztunk meg az Idolról:
