2023.7.3 11:01
Olvasási idő 0:47
Maier Péter

Most, hogy a Twitternek lőttek, a Meta indíthat egy saját Twittert

TECH-TUDOMÁNY ELON MUSK FACEBOOK MARK ZUCKERBERG META TWITTER

Threads néven indítanának új felületet, amelyre Instagram-fiókkal lehetne bejelentkezni

Az elmúlt napokban ismét felizzott a levegő Elon Musk és a Twitter körül, mivel az üzletember arról számolt be a felületen, hogy korlátozni akarja a felhasználók által látható napi bejegyzések számát. A twitterezők ezt egyértelmű és egységes felháborodással fogadták.

Éppen ezt követően szivárgott ki egy képernyőfotó, amit Alessandro Paluzzi osztott meg, és amelyen az látható, hogy a Google Play áruházban megjelent a Meta egyik új applikációja, a Threads. A friss alkalmazás azóta el is tűnt az online áruház felületéről. 

A képernyőfotókról azonban kiderül, hogy a Threads felülete kísértetiesen hasonlít a Twitterére, illetve látszik az is, hogy Instagram-fiókkal tudnak majd bejelentkezni a felhasználók. Látható, hogy a posztok karakterszámát, valamint a posztok újraposztolására, lájkolására, megválaszolására és megosztására szolgáló ismerős ikonok is ott lapulnak. A felhasználók megjelenített képei kis körökben vannak, míg az Instagram kék pipa ellenőrzése még látható. A Threads január eleje óta fejlesztés alatt áll a Metánál „Project 92“ kódnév alatt. A The Verge szerint a név megerősítést nyert, amikor Chris Cox, a Meta termékigazgatója előzetesen bemutatta a Threads-t, és azt mondta:

Hallottunk olyan alkotókról és közszereplőkről, akiket érdekel egy platform, amit észszerűen működtetnek