2023.5.19 16:16
Olvasási idő 1:03
Szöllősi Anna

Ezt is megértük: már csak párat kell aludni, és újra minden állomáson megáll a 3-as metró

KÖZÉLET BKK METRÓ

Hétfőn befejeződik a 3-as metróvonal felújítása, kora délutántól újra minden állomáson megállnak majd a szerelvények, így véget ér a metrópótlás és átalakul a forgalmi rend a belvárosban.

Május 22-én teljesen visszakapják a budapestiek a hármas metrót, ezzel véget ér a metrópótlás öt és fél éves időszaka – közölte be a BKK.

A BKK kiemelte, az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító 3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. A felújítás alatt teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is. Az elmúlt időszakban minden állomás új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozottak is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozottak közlekedését – olvasható.

Mint írják, a fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen biztonságosabb és kényelmesebb lesz biciklizni is: például kerékpáros átvezetést alakítanak ki a Nyugati téren a felüljáró vonalával párhuzamosan a Nagykörúton keresztül, a csomópontban három új zebra is épül. Új kerékpáros átvezetés épül a Népligetnél is a Könyves Kálmán körúton keresztül, valamint a Deák Ferenc tér irányába biztonságosabbá válik a biciklizés az Astoria csomópontban is, ahol szintén épül új zebra is.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: Te mennyire ismered Budapestet? REFRESHER-KVÍZ: Te mennyire ismered Budapestet? 2024.7.7 9:18

A buszsávok felszámolása ütemezetten zajlik, több helyszínen, azonban az ideiglenesen kialakított megállóhelyi peronok elbontása miatt a munkálatok több héten át is tarthatnak. A kerékpársávok kialakítása várhatóan június elején indul, és szakaszokban valósul meg július végéig. A sávok felfestése és a műanyag elhajló terelőoszlopok elhelyezése valósulhat meg gyorsabban, míg a kisebb átépítéssel járó szakaszok kialakítása több időt igényelhet.

A BKK egy másik, későbbi közleményében azt, hogy előreláthatólag május 22-én a délelőtti órákban adják át a Lehel téri és a Nagyvárad téri állomásokat, így hétfő délutántól már minden állomáson megállnak a teljes vonalon közlekedő szerelvények.