2023.4.4 12:18
Olvasási idő 1:06
Masszi-Rigó Csilla

Kiderült, kik fognak a Hold körül repülni 2024-ben és az is, mit fognak ott csinálni

TECH-TUDOMÁNY ŰRKUTATÁS

Négy asztronauta indul Hold körüli útra 2024-ben, ezzel előkészítve az újabb Holdra szállást.

A NASA bejelentette azt a négy űrhajóst, akik 2024-ben egy komplett Hold körüli utat tesznek majd meg. Az Artemis II nevű küldetésen három amerikai és egy kanadai űrhajós vesz majd részt, míg Reid Wiseman parancsnokként, Victor Glover pedig pilótaként indul majd az űrbe, addig Christina Koch és Jeremy Hansen specialistái lesznek majd az űrutazásnak. 

Hasonló felfedezőút már az 1960-as években, az Apollo-korszak idején is volt az első Holdra szállás előtt, ekkor az űrhajósok a leszállást kivéve végigjárták a teljes küldetést. A most induló expedíció hasonlóan járja majd be 10 nap alatt a Hold körüli „környéket” azután, hogy 2022-ben az Artemis-I sikerrel teljesítette ugyanezen vonalon legénység nélküli tesztútját. 

Balról jobbra: Christina Koch, Victor Glover, Reid Wiseman a NASA űrhajósai, és Jeremy Hansen kanadai űrhajós Forrás NASA

A 10 napos út során a floridai Kennedy Űrközpontból indul majd el az Orion, fedélzetén a négy utassal. Egy erősen elnyúlt Föld körüli pályára állnak, ahonnan alaposan végigellenőrzik az Orion teljes rendszerét, valamint számos tesztet hajtanak végre, ez fedi le az első nap programját. Ezután az Orion a Hold irányába vezető pályára áll, az oda tartó út pedig több mint négy napot töltenek el, a bolygó felszíne felett pedig 8889 kilométerre repülnek majd el, ezt követően térnek vissza a Földre. Ahogy a National Geographic írja, a visszatérés „üresben” zajlik, vagyis az úthoz nem lesz szükség az űrhajó hajtóművének bekapcsolására, csak a pályakorrekciókat végző kis irányító hajtóművek dolgoznak majd. A visszatérés során az Orion modulja és a négy űrhajós a Csendes-óceánon fognak majd landolni. 

Kiemelt tartalom
Augusztusi csillagjelentés: miért is kívánunk, ha hullócsillagot látunk? Augusztusi csillagjelentés: miért is kívánunk, ha hullócsillagot látunk? 2023.8.10 17:54

A négy Hold felé induló űrhajós nevét április 3-án jelentette be Bill Nelson, a NASA igazgatója. „Az Artemis-II legénysége sok ezer embert képvisel, akik azon dolgoznak, hogy eljuthassunk a Holdra. Ez az ő legénységük, a mi legénységünk, az emberiség legénysége” – nyilatkozta a tegnap megrendezett houstoni ünnepségen.