Az oktatásügyi miniszter saját Facebook-oldalán posztolt arról, hogy a program visszatér minden magyar egyetemre.
"Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre!" - fogalmazott Facebook-bejegyzésében Dr. Lannert Judit oktatásügyi miniszter, aki a posztban kiemelte, a magyar kormány augusztus végéig minden szükséges lépést megtett azért, hogy az Erasmus program újra elérhető legyen a magyar egyetemisták számára.
A korábbi korlátozással érintett 21 egyetem mindegyike rendelkezik már érvényes Erasmus mobilitási pályázattal az idei tanévre, ezzel ismét megnyílik a nemzetközi felsőoktatási intézményekben való tanulás lehetősége a hallgatók előtt.
Korábban azért korlátozta ezt az Európai Unió, mert a magyar egyetemek jelentős részét közérdekű vagyonkezelő alapítványokba (KEKVA) szervezte a Fidesz, amelyek nem feleltek meg az EU jogszabályainak. Így ezek az intézmények nemcsak az Erasmus programtól, hanem minden uniós forrástól is elestek.
Magyar Péter korábban bejelentette, hogy megszüntetik a KEKVA-k rendszerét, így emiatt nyílt újra lehetőség a programban való részvételre az érintett egyetemeknek.