Hankó Balázs többször „pedofil bábszínháznak” nevezte a Lili és a bátorság című előadást, amely valójában abban segítette a gyerekeket, hogy felismerjék a szexuális zaklatást és merjenek nemet mondani.
Három alkalommal is pedofilként hivatkozott Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter egy olyan bábelőadásra, amelynek célja éppen az volt, hogy segítsen a gyerekeknek felismerni a manipuláló, szexuálisan zaklató felnőttek viselkedését és nemet mondani nekik.
A Lakmusz azonosította, hogy Hankó a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Lili és a bátorság című előadásáról beszélt. A politikus július végén kétszer a parlamentben, néhány nappal korábban pedig a Gödöllői Híreknek adott interjújában nevezte pedofilnak a produkciót. Hankó miniszterként 2024-ben az előadásnak korábban megítélt 800 ezer forintos NKA-támogatást is visszavonta.
A darab azt tanította a gyerekeknek, hogy a felnőtteknek is mondhatnak nemet
A Lili és a bátorság Paulik Móni és Vincze Zsuzsanna 2017-ben megjelent könyve alapján készült. A történetben egy bűvész ráveszi a címszereplő kislányt, hogy menjen be vele egy sötét dobozba, majd arra kéri, tartsa titokban, mi történik közöttük.
A színpadi feldolgozás bábterápiás és drámapedagógiai eszközökkel beszélt a gyerekeknek a személyes határokról. Arra tanítja őket, hogy egy felnőttnek is joguk van nemet mondani, és bemutatja az úgynevezett fehérneműszabályt is, amelynek segítségével a gyerekek könnyebben megérthetik, mely testrészeik számítanak intim területnek.
Hankó a támogatását is visszavonta
Hankó Balázs 2024-ben kulturális és innovációs miniszterként összesen 38, korábban megítélt Nemzeti Kulturális Alap-támogatás kifizetését vonta vissza. Ezek között volt a Lili és a bátorság 800 ezer forintos támogatása is.
A tragikus sorsú lány, aki Epstein, András herceg és Ghislaine Maxwell hálójába került – Ki volt Virginia Giuffre?
2026.2.24 12:38
A döntések után az NKA színházművészeti kollégiumának két tagja lemondott. Az egyikük Rihay-Kovács Zita jogász, a Független Előadó-művészeti Szövetség korábbi ügyvezető titkára volt. Hankó július végén róla beszélve azt mondta: „Az egyik feljelentő nem más, mint az, aki akkor mondott le, amikor 2024 júliusában a pedofil bábszínházra előterjesztett támogatást nem támogattam”.
Rihay-Kovács a Lakmusznak azt mondta, nyilvánosan ellenőrizhető, hogy nem ő volt a Hankó által említett feljelentő. A Független Előadó-művészeti Szövetség tavasszal tett feljelentést az NKA-támogatások ügyében. Hankó ezzel kapcsolatban korábban azt állította, hogy koncepciós eljárás zajlik ellene. A Lili és a bátorság című előadást a Mesebolt Bábszínház legutóbb 2024-ben játszotta. Az NKA-botrányról itt és itt írtunk bővebben.