Tóth Gabi szeptembertől elindítja saját előadóművészeti mentorstúdióját, ahol a hangképzés mellett önbizalommal, színpadi jelenléttel és kommunikációval is foglalkoznak majd.
Tóth Gabi új projektet jelentett be: szeptembertől elindítja saját előadóművészeti mentorstúdióját, amely az „Az őszinte hang” alcímet kapta. Az énekesnő a közösségi oldalán írt arról, hogy régóta őriz egy álmot, amely most valósággá válik.
A bejelentés szerint a mentorstúdió nem klasszikus énekiskolaként működik majd. Tóth Gabi olyan helyet szeretne létrehozni, ahol a résztvevők nemcsak a hangjukkal és az előadásmódjukkal dolgozhatnak, hanem azzal is, hogyan tudnak magabiztosabban kiállni mások elé.
Az énekesnő azt írta, húsz éve áll színpadon, ezalatt pedig rengeteg sikert, kudarcot, félelmet és újrakezdést élt meg. Szerinte a színpadon nem a tökéletesség számít a legtöbbet, hanem az, hogy valaki őszintén merje megmutatni magát.
Nem csak azoknak szól, akik énekesek akarnak lenni
A mentorstúdió egyik fontos üzenete, hogy nem kizárólag azok jelentkezését várják, akik profi énekesi pályára készülnek. Tóth Gabi szerint az előadóművészet sokkal többről szól annál, mint hogy valaki jól énekeljen.
REFRESHER-TESZT: te Tóth Gabi melyik díja lennél?
2026.1.24 9:40
A programban szerepet kap az önbizalom, a kommunikáció, a jelenlét és az is, hogyan tud valaki kapcsolódni másokhoz úgy, hogy közben önmaga marad. Az énekesnő azoknak is ajánlja a képzést, akik egyszerűen csak bátrabban szeretnének megszólalni, könnyebben kommunikálnának emberek előtt, vagy a zene segítségével kerülnének közelebb saját magukhoz.
„Hiszem, hogy a zene nemcsak előadókat formál. Embereket is”
– írta a bejelentésben.
Nyolchetes program, záró gálával
A mentorstúdió plakátja alapján a képzés több területre épül. A résztvevők előadásmóddal, hanggal és technikával, önbizalommal, lelki támogatással, valamint csoportos foglalkozásokkal is dolgoznak majd.
A program nyolchetes lesz, és egy záró gálával ér véget, ahol a jelentkezők a színpadon is kipróbálhatják magukat. A plakáton szereplő szlogen szerint a mentorstúdió üzenete: „Légy önmagad. Légy a színpadon is Te!”