Megérkezett az Avatar: Seven Havens első előzetese, amely Korra után veszi fel a történet fonalát. Az új Avatár egy földidomár lány, Pavi, akit a világ már nem megmentőként, hanem fenyegetésként kezel.
Új fejezetet kap az Avatar-univerzum: a San Diego Comic-Conon bemutatták az Avatar: Seven Havens első előzetesét, amely az Avatar: Aang legendája és a Korra legendája után játszódik. A 2D animációs sorozat október 9-én érkezik a Paramount+-ra, és az eddigi információk alapján jóval sötétebb világot mutat majd, mint amit Aang vagy Korra történeteiben megszokhattunk.
Az Entertainment Weekly jelentése szerint a történet főszereplője Pavi, egy fiatal földidomár, aki Allura homokos, széljárta városában él. Egy ponton kiderül róla, hogy ő a következő Avatár, vagyis az a személy, aki képes mind a négy elem, a víz, a föld, a tűz és a levegő uralására. Csakhogy ebben a korszakban ez már nem dicsőség, inkább életveszélyes bélyeg.
Korra után egy megtört világban ébred fel az új Avatár
Az előzetes egyik legfontosabb fordulata, hogy a világ már nem várja megmentőként az Avatárt. A Seven Havens története egy katasztrófa után játszódik, amely darabokra törte a civilizációt, az emberiség maradék erősségei pedig hét menedékbe húzódtak vissza.
Ebben a közegben Pavi nem legendaként, hanem fenyegetésként jelenik meg. Az emberek szerint az Avatár egyszer már cserben hagyta őket, és a trailer alapján sokan attól tartanak, hogy a visszatérése újabb pusztulást hozhat.
A kedvcsinálóban röviden Korra is feltűnik Avatár-állapotban, ami egyértelműen jelzi, hogy az új sorozat közvetlenül az ő örökségére épít. A sztori tehát nem reboot, hanem folytatás, amely egy új korszakba viszi tovább az Avatar-mitológiát.
Pavi nincs egyedül, van egy ikertestvére is
A trailer másik nagy meglepetése, hogy Pavi megtudja: van egy ikertestvére, Nisha. A két lány múltja rejtélyes, a történet egyik fő kérdése pedig az lesz, honnan származnak, miért szakadtak el egymástól, és hogyan kapcsolódik mindez a Seven Havens összeomló világához.
Pavit Saheli Khan, Nishát Aishu Devan szólaltatja meg. A szereplőgárdában ott van még Major Curda, Akshaye Khanna, Sakina Jaffrey, Darren Barnet és Dianne Doan is. A franchise régi motorosa, Dee Bradley Baker is visszatér, aki korábban Appát, Momót, Nagát és Pabut is megszólaltatta, most pedig Pavi és Nisha állattársainak ad hangot.
Az Avatar alkotói viszik tovább a sorozatot
Az Avatar: Seven Havens mögött Michael DiMartino és Bryan Konietzko állnak, vagyis azok az alkotók, akik az eredeti Avatar: Aang legendája és a Korra legendája világát is felépítették. A sorozat összesen 26 epizódból áll majd, két könyvre bontva.
Az első előzetes alapján a Seven Havens nem nosztalgiából akar élni, hanem tényleg új helyzetbe teszi az Avatar-mítoszt. A kérdés most nem az, hogyan válhat valakiből hős, hanem az, mit kezd egy világ azzal, ha a megmentőjétől retteg a legjobban.