Magyar Péter a menekülő fideszesek apropóján az Édes Anna nyitányát idézte, miszerint a Tanácsköztársaság bukása után annak vezetője, Kun Béla ékszerekkel és zserbóval megtömve a zsebeit elrepül. És ami a legszürreálisabb: a hírt az MTI is lehozta.
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják – írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a Guardian, tudósított az MTI.
A baloldali brit napilap forrásai szerint mások „rohanvást igyekeznek vagyonukat külföldön befektetni“, az Orbán-kormány egyes volt magas beosztású tagjai pedig amerikai vízum megszerzésének lehetőségét tanulmányozzák, abban a reményben, hogy a Donald Trump amerikai elnök nevével fémjelzett MAGA-mozgalomhoz kötődő intézményekben találhatnak munkát.
A Guardian közölte, az április 12-i magyarországi országgyűlési választás óta Orbán legbelső körének három tagjáról jutott tudomására, hogy elkezdték vagyonuk külföldre telepítését. A brit lapnak két fideszes forrás elmondta, hogy ezeket a vagyonokat tulajdonosaik Szaúd-Arábiába, Ománba és az Egyesült Arab Emírségekbe telepítik, mások pedig Ausztráliát és Szingapúrt szemelték ki.
A Guardian online kiadásának egy másik „Fidesz-kötődésű forrás“ elmondta azt is, hogy Orbán Viktor – aki várhatóan Amerikába utazik a labdarúgó-világbajnokság kezdetére - valószínűleg heteket tölt majd az Egyesült Államokban. Ez az idézett forrás közölte azt is a brit lappal, hogy az utazást jóval a Magyar Péter vezette Tisza Párt győzelmével végződött választások előtt eltervezték. A lap szerint nem ismert, hogy Orbán Viktor pontosan hol tartózkodik majd az Egyesült Államokon belül, de a lap megemlíti, hogy a távozó kormányfő lánya és veje már tavaly nyáron New Yorkba költözött.
Magyar Péter is reagált
A leendő miniszterelnök szombaton a Facebookon azt írta: „az orbáni oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emírségekbe, az Egyesült Államokba, Uruguayba és más távoli országokba.“
Tudomásom van róla, hogy a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagyértékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával. Felszólítom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit a lopott pénzek haladéktalan zárolására
– írta, megjegyezve: tudomása van arról, hogy több oligarcha család már távozott, és a napokban a Mészáros család is Dubajba repül.
Magyar hétfő délelőtt egy újabb posztot tett kötté, amelyben a Kosztolányi Édes Anna című regényének nyitányát idézi, miszerint a 133 napos Tanácsköztársaság bukása után annak vezetője, Kun Béla ékszerekkel és zserbóval megtömve a zsebeit repülőn menekül el az országból.