Puzsért Róberték pénteki Rendszerbontó Nagykoncertjén összesen 50 magyar előadó áll színpadra, köztük a Quimby, Mehringer Marci és az Ivan & the Parazol.
Április 10-én, pénteken rendezi meg a Puzsér Róbert által alapított Polgári Ellenállás a Hősök terén a Rendszerbontó Nagykoncertet. A grandiózus eseményen ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat, köztük Azahriah, Co Lee, Beton.hofi, Dzsúdló és Krúbi.
A NLC több előadót is megkeresett azzal kapcsolatban, hogy miért érzik fontosnak, hogy színpadra álljanak a rendezvényen, amelynek célja a választási részvétel ösztönzése.
„Most az utolsó pillanatban vagyunk, hogy változtassunk“
Kiss Tibi, a Quimby frontembere azt nyilatkozta a portálnak, hogy a szervezők a Forradalom című dalukat választották. A vasárnapi szavazás kapcsán azt mondta, hogy ez „nemcsak jog, hanem egyfajta eszköz is arra, hogy felelősséget vállaljunk a közösségért“.
A részvételed azt jelzi, hogy fontos neked, mi történik az országban, azaz figyelsz és törődsz a jövővel.
Elmondása szerint legutóbb a 80-as években tapasztalt hasonló közhangulatot, amikor egy régi rendszert igyekeztek lebontani, hogy egy új, reményteljesebb útra léphessen Magyarország. Szerinte akkor a magyar társadalomon a rendszerváltás euforikus hangulata uralkodott el, és egy nyitott, kedves, szabadságszerető Magyarország képe sejlett fel, de „letértünk az útról és újra egy antidemokratikus, hatalmi erővel irányított, megkövesedett, álságos rendszerben csücsülünk”.
Most az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ezen változtassunk, és újra annak reményében induljunk tovább, hogy egy békés, elfogadó, összetartozó és működő ország legyünk.
„Ez a legalapvetőbb minimum, amit meg kell tennem azért az országért“
Mehringer Marci szerint az ország jelenlegi hangulata és gazdasági állapota, valamint a magyar néplélek állapota egyaránt tarthatatlan. Szerinte az aktuális politikusaink szakmailag és emberileg is teljes mértékben leszerepeltek, „itt az ideje, hogy eltűnjenek, amilyen gyorsan csak lehet“.
Az énekes szerint a szavazás „a legalapvetőbb minimum, amit meg kell tennie azért az országért, ahol él“.
A politikához nem kell érteni, és nem szabad azt gondolni, hogy ott nálunk okosabbak ülnek. A politika az emberekről kell, hogy szóljon és az ő javaikat kell, hogy szolgálja, erre pedig jó esetben nem kell rákényszerítsük a megválasztott politikusainkat, mert ha jól választunk, tudni fogják, hogy ez a feladatuk
– fogalmazott Mehringer. Szerinte az egység kovácsolása mellett az is a koncert célja, hogy megmutassák, hogy nem félnek és nem tartanak attól, hogy kimondják a véleményüket és kiálljanak egymásért.
„Mi a szabad, kompromisszumoktól mentes alkotásban hiszünk“
Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere a portál megkeresésére elmondta, hogy ő és a zenekar többi tagja furcsának találja, ha egy zenész vagy alkotó kénytelen egy rendszer eltartottja lenni és a tiszta művészetet alárendelni egy politikai narrativának.
Mi a szabad, kompromisszumoktól mentes alkotásban hiszünk, a zene és a művészetek konszenzuális erejében, és abban hogy a zene segítségével tényleg egyek lehetünk vallástól, neveléstől, politikától függetlenül.