Hrabóczki Dániel, aki a Tisza Pártot érintő kémkedési ügy kulcsfigurájaként vált országosan ismertté, beszédében a fiatalokat buzdította arra, hogy menjenek szavazni.
Kedden este Vácon folytatódott Magyar Péter országjárása, ahol felszólalt a Gundalfként ismert Hrabóczki Dániel is, aki korábban a párt informatikusaként dolgozott, és a Tisza Pártot érintő, majd országosan ismeretessé vált kémkedési ügy kulcsfigurájává vált.
„Csak annyit szeretnék mondani, főleg a fiataloknak, hogy most van itt a cselekvés órája. Most van az a pillanat, amikor tehetünk a hazánkért. Minden segítség számít. Már csak öt nap és véget ér a politikai komisszárok kora és ezzel véget ér a rémuralom is. Hajrá, fiatalok, hajrá, Magyarország!“
– mondta Hrabóczki, miután megköszönte a sok kedves szót és támogatást, amit az elmúlt időszakban kapott. Magyar Péter váci rendezvényén azt is elmondta, hogy mindig is voltak olyan magyarok „akik nem bizniszből, nem megalkuvásból cselekszenek“, és szerinte Szabó Bence és Gundalf is pont ilyen – később hangsúlyozta, hogy számítanak a fiatal informatikus szerepére a választások után.
Mert végül maga Gundalf is megszólalt az eset kapcsán, felfedte kilétét, és a 444-nek adott interjút, amiben részletesen elmesélte, hogyan vezette félre szándékosan a meghallgatáson a hatóságot, és hogy őt hogyan próbálták ukrán kémnek beállítani. A Hrabóczki Dániellel készült beszélgetést szemléző cikkünket itt tudjátok elolvasni.