Orbán Viktor októberi telefonbeszélgetésükben megcsillogtatta klasszikus műveltségét, Putyin pedig arról mesélt a magyar miniszterelnöknek, miket szokott sportolni, emellett méltatták közös barátjuk, Trump vezetői képességeit is.
A Bloomberg hozta nyilvánosságra Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin októberi telefonbeszélgetésének átiratát, amit a lap szerint a magyar kormány jegyezett. A magyar miniszterelnök és orosz elnök a budapesti békecsúcs kapcsán egyeztettek, amelynek során Magyarországra látogatott volna Putyin és Donald Trump amerikai elnök is, hogy megvitassák az ukrajnai háború leárásának lehetőségét. A békecsúcs végül elmaradt, mert Moszkva és Washington nem tudott megegyezni a háború lezárását jelentő feltételekben.
Orbán először felköszöntötte a 73. éves Putyint születésnapja alkalmából, majd gyorsan a lényegre tértek és Trumpot kezdték el méltatni, aki az orosz elnök szerint „úgy megy előre, mint egy tank“. Emellett dicsérte válságkezelő képességét, Orbán pedig üzleti stílusát emelte ki – szemlézte a 24.hu az átiratot:
A két vezetőnek természetesen egymáshoz is volt néhány kedves szava: Putyin méltatta a kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontját és értetlenkedett, hogy a magyarhoz hasonló vélemény miért vált ki kizárólag negatív érzéseket Európán belül. Orbán felidézte, hogy a 2009-es szentpétervári találkozójuk óta folyamatosan erősödik a kettejük szövetsége, szerinte az ilyen jellegű barátságok lehetőségeket hoznak arra, hogy ellenálljanak a közös ellenfeleknek. A beszélgetés egy későbbi pontján Orbán el is mondta: sajnálja, hogy a Covid óta nem találkoznak Putyinnal olyan rendszerességgel, mint korábban.
Orbán biztosította Putyint afelől, hogy mindent megtesz, hogy a magyar főváros biztosítson helyet a békecsúcsnak, ahogy fogalmazott:
„Bármiben, amiben segítségre lehetek, rendelkezésre állok.“
Tanmese egy oroszlánról és foci
Orbán a szavát Aiszóposz egyik tanmeséjével támasztotta alá, amelyben a kisegér – Magyarország – úgy segít a hálóba gabalyodott oroszlánnak – Oroszország –, hogy átrágja a hálót. Ezen Putyin állítólag jót derült.
Heti horoszkóp: mutatjuk, hogyan viseli meg a csillagjegyeket a választások előtti utolsó hét
tegnap 08:53 -kor
Putyin ezután a békecsúcshoz vezető lépéseket vázolta fel Orbánnak – például Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszterek találkozója –, Budapestet pedig a találkozó tökéletes potenciális helyszíneként tüntette fel, lévén, hogy Orbán Viktor az orosz és amerikai elnökkel is jó barátságot ápol.
A két sportos államférfi levezetés gyanánt csevegett egy kicsit arról, ki mit csinál szabadidejében: Putyin például edz és síel, és felemlegette, hogy Orbán meg focizik, amire a magyar miniszerelnök csak úgy reagált: „Próbálok“ – mondta, majd elnevették magukat. Ezt követően Orbán megköszönte a hívást és oroszul köszönt el Putyintól.