Vasvári Vivi közös fotót és szelfit készített Orbán Viktorral a JD Vance részvételével tartott nagygyűlésen. Az influenszer igazán megható szavakkal posztolta a találkozót.
A magyar trashkultúra gyöngyszemeként számon tartott Feleségek luxuskivitelben című realityből ismertté vált Vasvári Vivinek végre valóra vált rég dédelgetett álma: közösképet készíthetett Orbán Viktorral. A megható pillanatra a magyar miniszterelnök és az USA alelnökének, JD Vance-nek – aki miatt két napon keresztül a főváros teljes infrastruktúrája le lett szedálva – nagygyűlésén került sor.
Vasvári hál' istennek minden egyes mozzanatot rendkívül pontosan dokumentált, így azt is tudjuk, hogy nemcsak sima, egymást átkarolós képet, de még szelfit is sikerült készítenie Orbán Viktorral, akinek elárulta, hogy már nagyon régóta várt erre a pillanatra. Sőt csak úgy vállról oda is vetette, hogy „majdnem szomszédok vagyunk“, mire a politikus csak annyit kérdezett:
„a Cinegében vagy a Kútvölgyin?“
Aztán az influenszer hozzátette, hogy kishíján átment húsvétkor a fotográfiáért szomszédjához, mire Orbán kedvesen megerősítette, hogy csak szólnia kellett volna. Vasvári egyébként már hosszú ideje nyíltan támogatja a miniszterelnök politikáját, és szimpatizál a Fidesz nézeteivel, szóval nem is volt kérdés, hogy ott lesz a magyar-amerikai csúcson. A közös pillanatokat pedig az alábbi lehengerlő és frappáns szöveggel osztotta meg közösségi médiás oldalain:
„Lehet, hogy a világ egyik legbefolyásosabb embere, de én úgy megölelgettem, mint Micimackó a kis mézes csuprát , hiszen Ő a világ legjobb és legcukibb miniszterelnöke.“
View this post on Instagram
Vasvári egyébként legutóbb akkor turnézott egy nagyot az interneten, amikor geopolitikai szakértőt megszégyenítő szakértelemmel beszélt egy videóban arról, hogy szerinte Ukrajna jelenlegi helyzetében nem lenne szabad csatlakoznia az Európai Unióhoz, és követőit arra buzdította, hogy ők maguk se támogassák a kelet-európai ország uniós csatlakozását. Erre aztán Molnár Áron egy paródiavideóval reagált, majd a vita odáig fajult, hogy Vasvári férje nyíltan kiállt felesége, „egy hatgyermekes édesanya“ mellett, és perrel fenyegette meg a színészt, később pedig már Orbán Ráhel is megszólalt az ügyben.