A West-Balkán tragédia 15 évvel később, modern köntösben – megnéztük a Keleti Blokkot.
Múlt héten mutatták be a Sirokkó Szövetkezet legújabb darabját, a Keleti Blokkot. A Sirokkó Szövetkezet egy az SZFE-n pár éve végzett rendezőkből, színészekből, illetve különböző színházi háttérmunkásokból (világosítók, jelmeztervezők, zenészek) álló kollektíva. Ennek a nagyjából fix felállású társulatnak ez a harmadik nagyobb dobása, és az első, ami klasszikus kőszínház közelébe megy. Az előadás a Sirokkó és a Radnóti Miklós Színház együttműködésében valósult meg az Eötvös10 Művelődési Ház színháztermében.
15 évvel a West-Balkán után
Regős Simon, a Sirokkó általános rendezője a legújabb darabját Cs. Nagy Adrienne-nel, az előadás dramaturgjával közösen írta, a koncepció pedig az idén 15 éve történt West-Balkán-tragédiának a feldolgozása volt.
A történet szerint 20011. janáur 15-e van, az illuminált állapotó fiatalok már órák óta gyülekeznek az Északi téren, hogy végre bebocsátást nyerjenek Dunatest legmenőbb klubjába, a régi Sakál Metró épületében található Keleti Blokkba. A cselekményt azonban nem valós időben, hanem utólag látjuk, Daráló Nyomozóhadnagy (Kádár Kinga) keretezésében, aki a tragédiát oktatófilmként használja a Nemzeti Janicsárképző kadétjainak – tehát nekünk. A darab csattanóját azonban már az elején lelövik, hiszen a nézőtérre besétálva az első dolog, amit látunk, hat darab hullazsák, kilógó lábakkal – innen kelnek ki a színészek az előadás kezdetekor.
Az arcok akikkel a bulikban találkozol
Főszereplőink között ismerős archetípusokat fedezhetünk fel: eljött szülinapozni az iskola álompárja Sárváci Richárd (Szirony Kornél) és Hojdu Lujza (Gálhidy Gizella), akik már a sorban állás közben összevesznek. Velük tart Rózsaközi Krisztián (Katona Péter Dániel), egy láthatóan kevésbé menő fiú, aki mindent megtenne, hogy az alfák közé tartozzon, és Horán Hanna (Gellért Dorottya), az osztály egyik ártatlan jó tanulója is. Ő még nem sejti, hogy az egyetlen szerepe, hogy “boldoggá tegye” Kaszás Árpit a Keleti Blokk egyik biztonsági őrét, aki nagyjából élet halál ura a szórakozóhely területén. A sorban emellett összefutnak Sárga Rózával (Bukovszky Orsolya), Lujza régi barátnőjével, és feltűnik Angel (Juniki Noémi) is, aki valahol félúton van egy hajléktalan, egy drogdíler, és Gollam között.
Szia uram, gótikus dark romance-Frankenstein érdekel? – Kritika A menyasszony! című filmről
2026.3.5 16:01
A szereplőinket, és a nézőket (hogy miért voltak nézők a színpadon, arról később írok) végül hosszas várakozás után beengedik a Keleti Blokkba, és elkezdődik a HEVöN című party, ami minden bizonnyal a város legnagyobb bulija. Ami innentől következik, az – ahogy az előadás alcíme is jelzi – egy tömegpánik egy felvonásban. Azt nézhetjük végig 120 percben, hogy kerül teljes válságba egy kapcsolat, milyen hatásai vannak a visszafojtott, túlfűtött szexuális energiáknak, és hogyan építi le a karakterek morális iránytűjét a kábítószerekkel megtámogatott hatalom és státuszvágy.
A történet mozgatórugói a férfi karakterek voltak, míg a nők leginkább elszenvedték egyre nyilvánvalóbb kihasználásukat és abúzusukat – mégis semmi olyat nem láttunk, ami ne történhetne meg a való életben is egy pesti, vagy igazából bármilyen szórakozóhely táncparkettjén. A kedvenc karakterem az előadásban Gellért Dorottya volt a szegény stréber lány szerepében. Gellértet több előadásban és kisfilmben is láttam az elmúlt években, most azonban olyan szerepet játszott, hogy az előadás feléig nem is realizáltam, hogy ő az. Az általa alaktíott Horán Hanna karaktere szinte véletlenül került a buliba, ahol próbál beilleszkedni a közegbe, amiben sorozatosan kudarcot vall, de sosem adja fel a próbálkozást. Eközben Juhász Tibor Kaszás Árpi szerepében megtestesíti a kisebbségi komplexusos, érzelmeit elnyomó, már-már állatias biztonsági őrt, akinek az egyetlen motivációja a saját szükségleteinek kielégítése. Bukovszky Orsolya szintén remek volt mint Sárga Róza, akinek a karaktere megpróbál alternatívát kínálni a fojtogató, abuzív, heteronormatív kapcsolatokkal szemben.
Főszerepben a háttérmunka
A Sirokkós darabokban visszatérő elem, hogy a színházban klasszikusan háttérmunkának minősülő elemek, mint a jelmez, a fény, a díszlet, de még az előadás plakátja is legalább akkora jelentőséget kapnak, mint a cselekmény, vagy maguk a színészek. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy Hivessy Menyhért és Mohácsi Júlia, az előadás fény és videőfelelősei végig a színpad jobb első sarkában ültek, nem valahol a szem elől elrejtve, a négy tagból (Molnár Barnabás, Zsolnai Domonkos, Gerner Koppány, Zwickl Pál) álló zenészcsapat jelenléte pedig szintén hozzáadott az atmoszférához. Az elhangzó dalok között voltak eredetik, de felcsendültek átiratok Lolától és a Zanzibártól is.
Ha gyermekvállaláson agyalsz, ez a film falhoz fog vágni – Ha tudnék, beléd rúgnék-kritika
2026.2.26 12:42
Az előadás táncos jelenteiben Téri Gáspár volt a színészek segítségére, viszont nem tudom, kinek volt az ötlete, hogy az egyik koreográfia konkrétan ez a videó volt. Talán ez volt a kedvenc részem az egész darabban, illetve az, ahogyan a tánc közben az egyik néző a színpadon (talán valamelyik színész hozzátartozója?) megpróbálta valós időben elsajátítani lépéseket, több-kevesebb sikerrel.
A jelmezek pont annyira voltak szokatlanok, hogy alátámasszák ezt a képzeletbeli, dunatesti alternatív világot, amit a folyamatos szócsavarások már megalapoztak, a díszletben szereplő keresztalakú hangszórótorony, és a kizárólag kábítószerezésre alkalmas mosdó pedig feltették az i-re a pontot. Ha valami egyértelműen az előadás erőssége volt, az az, hogy ezek az elemek kis építőkockákként építették fel a nézők számára ezt a mesebeli, de közben konzisztens és reális világot.
A tömeg hiánya
Ahogy én láttam, a nézőknek a színpadra való felengedése amellett, hogy különleges nézői élmény teremtett azoknak, akik a zarándok jegyeket választották, egyszerre biodíszletnek is használta őket, ahogy a színészeknek néha közöttük kellett átverekedniük magukat a színpad egyik oldaláról a másikra. Azonban ahogy a zene például hozzáadott a darab közben egyre erősödő feszültséghez, a zarándokok színpadi jelenlétének ez nem sikerült. A készítőknek sikerült kicsit csapdába csalniuk magukat, mert ahhoz, hogy tényleg átjöjjön az a fullasztó tömeg, ami a feldolgozott tragédia idején jelen volt, sokkal több embert kellett volna felengedni – ez azonban kihatással lett volna a színdarab élvezhetőségére mind a nézőtéren lévőknek, mind a színpadon lévőknek. Az eredmény így sokszor olyan volt, mintha egy maximum félházon lévő szórakozóhelyet látnánk – ez pedig a darab csúcspontját kicsit hirtelenné, súlytalanná tette.
Sokat gondolkoztam a darab után azon, vajon baj-e, hogy a színpadon mászkáló nézők, és a nézőtéren ülők szinte teljesen más élményt élhettek át az előadás alatt. Milyen volt így a darab, mit mondhatok el róla úgy, hogy csak az egyik módon láttam? Végül arra jutottam, hogy ez nem egy jó hozzáállás, nem kell mindent „kimaxolni”. Így igazából nem is akarok találgatni, hogy melyik lett volna a jobb lehetőség. Nekem tetszett lentről a darab, lehet fentről kevésbé tetszett volna, de az is lehet, hogy jobban. A végeredmény ettől függetlenül az, hogy szűk két órán keresztül a székemhez voltam szögezve, és nagyrészt tátott szájjal néztem végig, hogyan változik a színpadon egy szülinap rémálommá, hat ember áldozattá, életed bulija pedig életed utolsó bulijává.
