2023.3.13 17:16
Olvasási idő 3:02
Kaposi Máté

A Samsung csúcsgépétől a legmenőbb gamer telefonig – Ezek a kedvenc 2023-as androidos készülékeink

A Samsung csúcsgépétől a legmenőbb gamer telefonig – Ezek a kedvenc 2023-as androidos készülékeink
Forrás Getty Images / SOPA Images
TECH-TUDOMÁNY ANDROID TECHNOLÓGIA TELEFON

Telefonvásárlás előtt állsz, de elvesztél a rengeteg lehetőség között? Mutatunk öt olyan androidos készüléket, amivel biztosan nem nyúlsz mellé 2023-ban.

Az Android vs. iOS vita legalább olyan éles és vérre menő, mint a szegedi és a bajai halászlé versengése, vagy éppen a Ferencváros és az Újpest fanok rivalizálása. Semmiképp sem hoznánk ítéletet abban, hogy a két ökoszisztéma közül vajon melyik a jobb, de amennyiben a Google által fejlesztett operációs rendszert favorizálod, mutatunk öt olyan telefont, amivel biztosan nem nyúlsz mellé idén. 

1. Az év legerősebb Androidos telefonja

Samsung Galaxy S23 Ultra

A Galaxy S Ultra sorozat tulajdonképpen a Samsung válasza az Apple legerősebb okostelefonjára, az IPhone Pro Max modellekre. A koreai márka ebbe a szériába pakolja az összes új fejlesztését, így nem véletlen, hogy egy bitang erős eszköz lett a 23-as széria is.

256 gigabyte tárhellyel érkezik, ami látványos előrelépés a tavalyi 128-hoz képest. Tűpontos, 200 megapixeles kamerát szereltek a hátlapra, de az előlapi kamera is kimondottan erős. Természetesen idén sem hagyták ki a jegyzetelésre, illetve rajzolásra is kifejezetten hasznos S tollat. Az S23 Ultra "agya" a Snapdragon 8 második generációs chipje, ami az egész piac egyik legerősebb okostelefonjává teszi a Samsung idei zászlóshajóját. 

Természetesen nem szeretnék elmenni az esetleges hátrányok mellett sem. Az óriási kijelző nagyon sokszor lehet hasznos, viszont ezzel párhuzamosan már-már kényelmetlenül széles a telefon, főleg, ha tokot is teszünk rá, ami nem hátrány, ha egy kisebb autó árával felérő eszközt hordunk nap mint nap a zsebünkben. Apropó, ár! A fantasztikus teljesítmény mellé magas árcédula társul, 450 ezer forint alatt nem igazán találtunk egyik megbízható kereskedőnél sem, de egyes kereskedők 600 ezer forint felé taksálták. 

A Galaxy S23 Ultra egyértelműen az év legerősebb Androidos telefonja Forrás Getty Images / NurPhoto

2. A legjobb kamerával felszerelt telefon

Google Pixel 7 Pro

2023-ra gyakorlatilag profi kameraként is használhatjuk telefonunkat. Sok munkakörben ez pedig kifejezetten hasznosnak bizonyul, hiszen a hobbi, vagy éppen félprofi tartalomgyártóknak így bőven elég lehet egy felsőbb kategóriába tartozó telefont vásárolni. 

Ahol pedig kereslet van, ott jellemzően kínálat is, a Google Pixel 7 Pro pedig tökéletesen kielégíti azoknak az igényét, akik minőségi kamerával felszerelt androidos telefont keresnek. Megjelenésekor a DXOMARK weboldal okostelefonok kameráit értékelő ranglistáján rögtön az élen debütált, és ez egyáltalán nem véletlen. Mivel a telefonos kamerák jellemzően szoftveresen javítanak több attribútumot, így kimondottan jól jött a Google új chipje, aminek a segítségével már könnyen futtathatnak olyan praktikus programokat, mint az Unblur, a cég intelligens fotóélesítő megoldása. 

A váz 50 megapixeles hátlapi, illetve 10.8 megapixeles előlapi kamerát rejt, de a konkurenciát kétségkívül a Tensor G2 chip miatt előzik. Az amerikai márka csúcstelefonját megközelítőleg 270 ezer forintos áron lehet megtalálni a hazai kereskedőknél. 

A Pixel 7 a Google kínálatának legmenőbb telefonja jelenleg Forrás Google

3. A legjobb ár-érték arányú telefon

Google Pixel 6a

Nem érzed magadat komfortosan, ha egy többszázezres eszköz lapul a zsebedben, mégsem szeretnél fax gépet és vezetékes telefont használni? Nyugi, megértünk, sőt, hoztunk is egy tökéletes telefont erre az esetre. 

A korábban már említett Google ár-érték arányban egészen jól teljesít, ahogy a Pixel 7 Pro olcsónak számít a prémium telefonok között, úgy a Pixel 6a is lényegesen elérhetőbb áron érkezik versenytársainál. 12 megapixeles kamerával szerelték fel, viszont a korábban már méltán dicsért Tensor chip hajtja az eszközt, így a Google összes hasznos szoftvere elérhető ebben a készülékben is. A Pixel 6a semmilyen téren nem nyújt kiemelkedőt, viszont kifejezett negatív kritika sem érheti kategóriájához viszonyítva. A hazai kereskedők 150 ezer forintos árcédulát aggattak a középkategória egyik legszerethetőbb okostelefonjára. 

Versenytársaihoz képest olcsó, mégis erős a Pixel 6a Forrás Google

4. A legjobb gamer telefon

Xiaomi Black Shark 5 Pro

Talán kissé még szoknunk kell a gamer telefonok térhódítását, de ahhoz nem férhet kétség, hogy manapság már nem lehet szó nélkül elmenni a kategória mellett – főleg, hogyha van olyan terület, melyben körökkel veri az Android az iOS ökoszisztémát, az pont a nyitott gaming világa. 

A kereslet-kínálat kicsit sem bonyolult működését már korábban kifejtettük, az pedig tökéletesen látszik, hogy óriási igény mutatkozik a kimondottan játékra fejlesztett telefonokra. A Xiaomi Black Shark 5 Pro egy viszonylag elérhető árú versenyzője a kategóriának. Megközelítőleg 300 ezer forintos áron tudjuk megvásárolni a kifejezetten attraktív készüléket. Ahogy a mondás tartja, külső megfog, belső megtart, így a Xiaomi erre is nagy hangsúlyt fektetett: 16 gigabyte RAM-ot pakoltak az eszközbe, tárhely tekintetében pedig 128, 256 és 512 gigabyte között választhatunk. 

A telefonos gaming egyre népszerűbb Forrás Black Shark

5. A legjobb hajlítható kijelzős telefon

Samsung Galaxy Z Fold 4

A hajlítható kijelzős telefonok megosztják a szakértőket és a vásárlókat is. Sokan tartják praktikusnak, hiszen egy telefon méretében tulajdonképpen egy kisebb tabletet kapunk, de a technológia még közel sem tökéletes. 

A Samsung Galaxy Z Fold 4 ettől függetlenül egy egészen szerethető eszköz lett, saját kategóriájának talán legerősebb okostelefonja. 12 gigabyte RAM-ot, illetve egy Snapdragon 8+ Gen 1 processzort pakoltak a futurisztikus készülékbe, de természetesen a legnagyobb innovációt nem itt, hanem a kialakításban kell keresni. A koreai cég a valaha volt legtartósabb hajlítható telefonját alkotta meg, 450 ezer forint alatt viszont szinte lehetetlen megvásárolni. 

A hajlítható telefonokat még szoknunk kell, de az vitán felül áll, hogy a Galaxy Z Fold4 menő cucc lett Forrás Samsung
Felmérés:
Te melyik tábort erősíted?
Soha nem használnék IPhone-on kívül más telefont!
Team Android, az Apple tartsa meg a túlárazott eszközeit!
Soha nem használnék IPhone-on kívül más telefont!
27 %
Team Android, az Apple tartsa meg a túlárazott eszközeit!
73 %