A dal közös magyar élményekből, kulturális toposzokból és ismerős képekből építkezik.
Túlcsorduló tányérok és elfojtott szeretet a vasárnapi asztalnál, egy cipő, amit az unokabátyádtól örököltél, horgolt terítő a tv tetején – talán mindannyiunkban elindul valami, ha ezekre gondolunk. Magyarnak lenni nem a legegyszerűbb feladat – és csak nekünk megy –, viszont annál hálásabb is. Molnár Tamás új dala hangulatában és szövegében is érzékletesen festi le az összetartozásunkat – még ha nem is volt ez mindig olyan egyértelmű.
„Jó volt látni, hogy a választások óta a korábban széthúzó nemzet elkezdett egy irányba nézni. Az új rendszerváltással együtt jött egy elemi felszabadultság-érzés, amiről tudtam, hogy írni fogok, csak sokáig nem találtam hozzá a megfelelő formát. Aztán rájöttem, hogy a hazafiasságot egyik politikai oldal sem sajátíthatja ki, és attól, hogy leírom az ezzel kapcsolatos érzéseimet, még nem kerülök automatikusan azokba a kultúrkörökbe, amelyeket egyébként messziről elkerülök”
– mondta Molnár Tamás.
A dalban felsorolt képek és élmények egytől egyig olyanok, amelyekre szerethető nosztalgiával tudunk gondolni, és amik a nap végén mind mi vagyunk. „A pörkölt a Carte d’Or-dobozban vagy a minden háztartásban megtalálható zacskógyűjtemény elsőre ironikusnak tűnhet, de egy másik nézőpontból éppen a leleményességről és a környezettudatosságról mesél, melyekre büszkék is lehetünk. A dalban van egy nagy adag nosztalgia és keserédes hangulat, de az utolsó sorpár mégis ad valami pozitív felhangot az egésznek: »Átnézünk egymáson, de közben valahogy mégis mi vagyunk a liftajtót visszatartó kéz is«” – tette hozzá.
A Szabó Áron rendezésében készült klip tele van groteszk elemekkel, festményszerű kompozíciókkal, absztrakt magyarsággal, ami úgy rímel a dal mondanivalójával, hogy közben mégsem magyarázza azt. Tamás hamarosan új albummal jelentkezik, december 27-én pedig önálló koncertet ad a budapesti Akvárium NagyHallban.
