ma 2026.9.21 11:41
Olvasási idő 0:56
Jókay Kristóf

2027-től tízezer forint fölé emelkedik a turisták napi belépője Velencébe

2027-től tízezer forint fölé emelkedik a turisták napi belépője Velencébe
Forrás Getty Images
UTAZÁS TURIZMUS VELENCE

A város vezetése szerint az eddig érvényben lévő 5 és 10 eurós díj már nem látja el az eredeti feladatát.

Velence önkormányzata 2027-től véglegesítené a napi belépési díj jelenleg kísérleti rendszerét, és egyúttal naptól függően jelentősen meg is emelné annak összegét a turisták áradatának csökkentése érdekében - szemlézte Michele Zuin, a város költségvetésért és adóügyekért felelős tanácsnokának közleményét az MTI.

A tanácsnok szerint a jelenlegi, naptól függően öt és tíz euró közötti összeg már nem elegendő ahhoz, hogy visszatartsa a nagy forgalmú napokon érkező egynapos látogatókat. Hangsúlyozta, hogy a cél nem a városi bevételek növelése, hanem a turistaforgalom hatékonyabb szabályozása.

Zuin lehetséges új díjként mintegy harminc eurót említett, ugyanakkor jelezte, hogy a végleges összegről az olasz kormánnyal és a parlamenttel egyeztetve kell dönteni. Hozzátette: a magasabb összeg különösen a kiemelten népszerű időszakokban csökkenthetné az egynapos látogatások számát.

5 olcsó repjegy
Forrás Unsplash / Damiano Baschiera

A városvezetés azt is mérlegeli, hogy a jelenleg főként április és július között alkalmazott rendszert márciusra és szeptemberre is kiterjesszék. Erről azonban még nem született döntés. Az elképzelést a szállodaipar képviselői is támogatják.

Kiemelt tartalom
Turisztikai célpontok Európán kívül, ahová még most érdemes ellátogatni Turisztikai célpontok Európán kívül, ahová még most érdemes ellátogatni 2026.3.4 11:43

Velence emellett az idegenforgalmi adó emelését is fontolgatja, amelyet a szállodákban és egyéb szálláshelyeken megszálló vendégek fizetnek. A cél, hogy a város közelebb kerüljön a többi nagy olasz település gyakorlatához. A legmagasabb kategóriájú szállodák esetében éjszakánként nyolc-kilenc eurós felső határ merült fel.

A városvezetés szerint az intézkedések célja a tömegturizmus jobb kezelése és a helyi lakosság életminőségének védelme. Zuin emellett olyan új rendezvények megszervezését is szorgalmazta, amelyek meghosszabbíthatják a turisztikai szezont, egyebek mellett a Lidón. A belépési díj esetleges emeléséről és a szabályozás kiterjesztéséről még nem született végleges döntés.