ma 2026.1.14 15:10
Olvasási idő 0:31
Maier Péter

Shrek-szoborhoz imádkozott egy Fülöp-szigeteki nő, mert azt hitte, Buddha az

TÁRSADALOM BUDDHIZMUS SHREK

Mikor kiderült számára, hogy az egy ogre, jót nevetett, majd azt mondta, továbbra is imádkozni fog a szoborhoz.

Shrek-szobornak imádkozott egy nő a Fülöp-szigeteken, mert azt hitte, hogy Buddhát ábrázolja. A sztorit a 444 találta meg a South China Morning Post oldalán, ahol látható maga a műalkotás is.

A nő négy éve vásárolta a 3D-nyomtatással készült zöld figurát egy manilai kis boltban. A kinézete alapján azt feltételezte, hogy egy Buddha-szoborról van szó, ezért hazavitte, házi oltára közepén elhelyezte, és szinte mindennap füstölőket gyújtott a tiszteletére, illetve imádkozott hozzá.

Mikor évekkel később a nő egyik barátja látogatóba érkezett, és közelebbről is megvizsgálta a nagy becsben tartott szobrot, közölte vele, hogy az valójában nem Buddha, hanem Shrek, a mogorva, de aranyszívű ogre. Főhősünk jól fogadta a hírt, jót nevetett, és azt mondta, megtartja a „Shrek-Buddhát”, sőt, továbbra is szentként fogja tisztelni, mivel nem a szobor milyensége, hanem a hozzá intézett imák őszintesége a lényeges.