Banán és ócskavas között csempészték a drogot, a rendőrök összesen 45 helyszínen ütöttek rajta.
A magyar, a szlovák, a spanyol és a német hatóságok együttműködésében 2,2 tonna kokaint foglaltak le a dominikai Caucedo kikötőjében, amely egy magyar irányítású bűnszervezethez köthető – jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.
A banda vezetője, M. Ferenc, akit Németországban fogtak el, cégein keresztül Dél-Amerikából importált banánt, nádcukrot és ócskavasat, a drogot pedig ezek között rejtette el. Társa, F. Gyula szlovák cégeken keresztül szervezte a szállítmányokat, és kapcsolatban állt a legnagyobb konténerszállító vállalatokkal, őt korábban már őrizetbe vették egy tízmilliárdos költségvetési csalás miatt.
Az EUROJUST égisze alatt zajló akcióban négy ország – Magyarország, Szlovákia, Spanyolország és Németország – hatóságai vettek részt. Összesen 580 rendőr 45 helyszínen csapott le, köztük 13 hazain. A lefoglalt kábítószer piaci értéke mintegy 70 milliárd forint, a nyomozók emellett 370 ezer eurót, 3,5 millió szál cigarettát és 14 tonna dohányt is találtak egy illegális szlovákiai cigarettagyárban.
Budapesten is virágzik a chemsex-kultúra, ahol akár napok esnek ki a kábítószeres orgiákban
2024.10.26 10:52
A magyar vezért további bűncselekményekkel is gyanúsítják: több száz kilogramm drog értékesítésével, valamint egy erőszakos bűntettel – egy üzlettársának rokonát állítólag székhez kötözte és fegyverrel fenyegette.