ma 2025.10.23 20:14
Olvasási idő 0:47
Hering András

A Tisza Párt rendezvénye majdnem kétszer akkora tömeget vonzott, mint a Fidesz Békemenete - állítja a szociológus kutatása

A Tisza Párt rendezvénye majdnem kétszer akkora tömeget vonzott, mint a Fidesz Békemenete - állítja a szociológus kutatása
Forrás Magyar Péter / Facebook
KÖZÉLET FIDESZ TISZA PÁRT

Miközben a közösségi médiában még mindig egymásnak feszülnek a kommentelők arról, ki mozgatta meg a nagyobb tömeget a hétvégén, Szabó Andrea szociológus tudományos módszerekkel próbált rendet tenni a számháborúban.

Október 23-án egyszerre tartott demonstrációt a Fidesz és a Tisza Párt, és ahogy várható volt, már a két rendezvény ideje alatt megindult a vita arról, ki gyűjtött össze több embert Budapest belvárosában.

A számháborúba most Szabó Andrea, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese hozott adatokat - írja a 24.hu. A szociológus nyolc egyetemista csapatot küldött ki, hogy a helyszínen, tudományos alapossággal mérjék fel a tömeg sűrűségét és kiterjedését mindkét eseményen.

Szabó becslése szerint a Fidesz Békemenetén 85–92 ezer ember vett részt, míg a Tisza Párt Nemzeti Menete 160–170 ezren lehettek. „Ezek konzervatív becslések” - hangsúlyozta a kutató, aki 1,9 fő/négyzetméteres sűrűséggel számolt a Békemeneten, és 1,7 fő/négyzetméterrel a Nemzeti Meneten, tekintettel arra, hogy az utóbbin szellősebbek voltak a sorok a végén.

A különbség így is szembetűnő: a szociológus szerint

legalább 1,7–1,8-szor annyian voltak a Tisza rendezvényén, mint a Fideszén.

A kutató grafikonokat és térképes ábrákat is mellékelt a számításaihoz, hogy a becslése átlátható legyen.

A hivatalos szervek egyelőre nem közöltek saját adatokat a résztvevők számáról, így továbbra is a független mérések és becslések szolgálnak támpontként a politikai erődemonstrációk nagyságának megítéléséhez. Ennek ellenére Orbán Viktor már eredményt hirdetett: gyanús fotóval próbálja bizonyítani, hogy többen voltak a Békemeneten, mint a Tisza eseményén.