Nem volt egyszerű megtalálni a kedvenc illataimat úgy, hogy nem használok semmit, amit állatokon kísérleteznek, de hosszú évek után sikerült. Most megosztom a tapasztalataimat, hogy neked ne kelljen végigcsinálnod azt a kálváriát, amit nekem kellett.
Nagyjából 7-8 évvel ezelőtt kezdtem el odafigyelni arra, hogy bármi, amit használok a mindennapokban – legyen az tusfürdő, alapozó vagy ablaktisztító folyadék – cruelty-free (CF) legyen. Azóta persze nem egyszer kérdeztem meg magamtól, hogy előtte miért nem figyeltem ezekre a termékekre jobban, hiszen mindig is nagy állatvédő voltam, de valahogy betudom a tájékozatlanság és úgy egyébként az információáramlás hiányának, illetve az állatokon tesztelő márkák sikeres marketingjének. Most mélyebben nem is részletezném, hogy miért döntöttem így, egyébként is eléggé magától értetődő, hogy az ember állatbarátként nem szeretné, hogy beagle-öket és nyulakat nyúzzanak meg, majd kínozzanak rendszeresen azért, hogy neki legyen egy jó kis samponja.
De az „áttérésben” eleinte nem volt annyira könnyű dolgom, több okból sem. Egyrészt akkor még sokkal kevesebb brand volt a piacon, mint manapság, így a CF-márkák is kisebb számban képviseltették magukat, másrészt a cégek kevésbé figyeltek erre az aspektusra – valószínűleg azért, mert a vásárlókat is kevésbé érdekelte. És akkor ehhez jött még hozzá az, hogy teljesen „kezdőként” az ember hirtelen azt sem tudja, hogy mihez kezdjen, amikor fogkrémet, fertőtlenítőszert meg szempillaspirált akar venni. Úgyhogy olvastam random blogokat, bújtam a PETA és a CrueltyFreeKitty oldalakat, plusz letöltöttem a CrueltyCutter nevű appot, ami vonalkódok beolvasásával működik, és azonnal kiadja, hogy egy-egy termék CF vagy sem – ez utóbbi egyébként kifejezetten sokat segített az első hónapokban. Itt ráadásul azzal nincs vége a mókának, ha az ember talál egy-egy CF-terméket, hiszen minden esetben ki kell tapasztalnia, hogy az adott öblítő, tampon vagy körömlakk beválik-e számára. (Most itt a nevetőknek mondom, hogy nem, nem úgy tesztelik a tampont a nyulakon, hanem például a termékek összetevőivel fecskendezik a bőrüket, és megnézik, hogy utána megmaradnak-e.)

Na, de eltelt ez a néhány év, és mostanra mindenre van bejáratott termékem, innen is köszönöm a Froschnak, a BareMineralsnak, a Ksisters weboldalnak, az Olaplexnek, a Sanytolnak (igen, ők is CF-ek!), a Curaproxnak, a The Body Shopnak, a Lushnak, illetve a DM és a Rossmann saját márkás termékeinek. Ami viszont a leginkább feladta a leckét, az a parfümkérdés – ezen a téren is nagyjából megvagyok, de azt hiszem, az igazi wow-élményt adó CF parfümöm még vár rám valahol. De mondom, hogyan érdemes elkezdeni a keresést, hátha neked hamarabb meglesz az igazi.
Tényleg állatokon kísérleteznek?
Először is érdemes tudatosítani, hogy melyek azok a márkák, amelyek állatokon kísérleteznek: sajnos a világ legnépszerűbb parfümjei egytől egyig olyan brandektől érkeznek, amelyek nem bánnak etikusan az állatokkal. De a Chanel is tesztel? Igen, ők is. A Guerlain is? Igen. A Dior biztosan nem! De. (Az oldalukon azt írják, nem, de a PETA kiderítette, hogy kiszervezik a tesztelést, így ők mossák kezeiket, miközben ugyanúgy állatok szenvednek miattuk. Elsősorban egyébként azért, hogy Kínában is árulhassák a termékeiket, ami egy hatalmas piac, és ott törvény szerint kötelező minden beáramló árut állatokon tesztelni.)

Szóval az első lépés, hogy megnézed, az általad használt parfüm(ök) PETA-kompatibilisek-e. (Ha nem, akkor szerintem azért még használd el, ha már szenvedett miatta élőlény, esetleg add tovább olyannak, aki amúgy is ilyet venne.) Ha igen, akkor remek, ha nem, akkor olvass tovább, és ismerd meg, milyen lehetőségeid vannak.
A legkézenfekvőbb alternatívák
A The Body Shopot és a Lusht valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, már csak azért sem, mert az üzleteik előtt elsétálva az embert szinte beszippantja a bentről kiáramló illatfelhő. Mindkét márka rengeteg lehetőséget kínál azoknak, akik szeretnének etikus termékeket használni, legyen az testpermet, szemöldökzselé, fürdőbomba vagy parfüm. Mindkét üzletben többféle virágos, gyümölcsös, olykor fűszeres illat kapható baráti áron, és gyakran jelennek meg újításokkal is – tehát érdemes néha vissza-visszatérni, hátha került a kínálatba olyan parfüm, amitől elalélsz.

Nálam ez sajnos eddig még nem jött el, a Lush illatai nem az én világom, és bár egy TBS-parfümöt kivégeztem, aztán azt sem vásároltam újra, mert annyira nem estem bele. Ezért kerestem tovább.
Így jött az életembe a nem annyira kézenfekvő, de azért egyre szélesebb köröket elérő Rituals... márka, ami pár éve lett CF. Először külföldön figyeltem fel rá, de azóta már Magyarországon (például a Douglas üzletekben) is elérhetők, kipróbálhatók a termékeik. Az ő kínálatukban kettő olyan gyümölcsös-virágos parfüm is van, amit szívesen használok, mert kellemesek – több dicséretet is kaptam –, tartósak és egyébként egészen olcsóak is. (Én egyébként most egyelőre ezeknél álltam meg, a Fleurs de l'Himalaya és a Ciel Rouge is tökéletes, amíg nem találom meg azt az illatot, amiért tényleg odáig vagyok.) Ami még pozitívum, hogy az illataik mini kiszerelésben is kaphatók, így kedvező áron tehetsz velük egy próbát.
Ha itt még mindig nem találtál magadnak illatot, nem baj, megyünk tovább.
Niche parfümériák
Az Y és Z generáció már egyre nagyobb arányban fordul a különlegesebb, nem tömeggyártott brandek felé, és ez a kozmetikumok terén is így van. Nem véletlen tehát, hogy egyre több niche arc- és testápolási termékeket, parfümöket árusító bolt jelenik meg, ahol te is tovább kutathatsz a tökéletes illat után. (Sokan úgy gondolják, hogy ezek a boltok egytől egyig megfizethetetlenek, és tény, hogy több üzletben is magasra szaladt a szemöldököm, de igenis vannak ezeken a helyeken is olyan alternatívák, amik abszolút elérhetőek, olcsóbbak például, mint egy Chanel.)
Érdemes például betérni Budapest belvárosában a Tinamuba, ahol olyan márkák CF-illatai várnak, mint a Versatile Paris, az Ellis Brooklyn vagy a csodás üvegekben érkező Maison Matine. Ha többet is hajlandó vagy kifizetni az igaziért, akkor körülnézhetsz a Belodore-ban is, ahol olyan márkák kaphatók, mint az igazán különleges M. Micallef. De említhetnénk a Nerolit vagy a 7Scents parfümériát is.
Webshop-bújás, éjszakába nyúló ChatGPT-hajszák
Amikor pedig az embernek egy kicsit elege lesz abból, hogy járja ezeket a boltokat, fogja magát, és az internethez fordul. Így találtam még több olyan brandet, amik megfelelnek a kívánalmaknak: ilyen például a Phlur, a Skylar, a Floral Street vagy a The Seven Virtues, de a TikTokon is találhatsz számos más tippet. Sőt, azt is megtudtam, hogy ha valaki ragaszkodik a luxus- vagy dizájnerparfümökhöz, akkor a Stella McCartney illatok mind állatkísérlet-mentesek.
@_iamnoelle What's your favorite Cruelty Free Perfume Brand? Don't you think this should be the norm? My favorite Cruelty Free Perfume Brands, part 1 Thank you @Melissa ❤️🔥 fashion & smells 😘 Video not sponsored. Some of these perfumes were gifted to me (Skylar, by Rosie Jane, EPC) the rest I bought myself. #crueltyfree #crueltyfreeproducts #crueltyfreebeauty #skylar #perfumetiktok #fragrance #crueltyfreeperfume #notestingonanimals @Experimental Perfume Club @Skylar Clean Beauty @by/rosiejane @Commodity Fragrances @DefineMe ♬ No Lyrics - Kilo G
Ezekkel viszont van egy elég nagy baj: nem igazán kaphatók itthon, maximum rendelhetők. Szóval kettő dolgot tudsz tenni: az első, hogy amikor elmész külföldre, kipróbálod őket. Én így tettem a The Seven Virtues illatokkal, amik szintén nem nekem valók, bármennyire is fellelkesültem, mikor egy Sephora alsó polcára dugva kiszúrtam őket. A második, hogy felmész a weboldalukra, és amennyiben van, rendelsz egy discovery kitet, aztán reménykedsz, hogy legalább egy olyan lesz az X illat közül, ami tetszik.
Ha ragaszkodsz egy adott illathoz...
Azokról sem feledkeztem meg, akiknek van bejáratott parfümük, viszont most rájöttek, hogy amiatt állatokat kínoznak, így szeretnének hasonló, CF alternatívára váltani. Erre jelentenek megoldást az olyan brandek, mint a Dossier vagy az Eden Perfumes, amelyek népszerű parfümök vegán, állatkísérlet-mentes dupe-jait árusítják. A Dossier Warm Vanilla például nagyon hasonló az Yves Saint Laurent Black Opiumához, az Eden Perfumes No.7 pedig a Chanel No.5 ikonikus illatára emlékeztethet. Ha van konkrét illat, amit szeretnél, csak kérdezd meg a Redditen, esetleg a ChatGPT-t, hogy melyiket ajánlja!

Igenis be lehet tehát rendezkedni a cruelty-free életre, de azt nem mondom, hogy eleinte egyszerű lesz. Amikor azt mondom, hogy valamit (például a tökéletes parfümöt) éveken át keresek/kerestem, akkor az tényleg úgy is van. Közben viszont soha nem gondolkodtam el azon, hogy mégis visszatérek a régi, sokkal kevésbé tudatos választásaimhoz.