Augusztus 22-én kezdetét veszi a zalahalápi Kráter Fesztivál, amit a lelkesedés és a közösség visz előre.
Az idei évben minden napra jut bőségesen a legnagyobb élőzenei előadókból: a nyitónapon egy emlékezetes szettel lép fel a Kráterbe már hazajáró Analog Balaton, Frankó szülinapi tortáján közösen fújhatjuk el a gyertyákat, és mindannyiunk örömére Lenkke_, és a Tudósok is szórakoztat majd minket a fesztiválon! A hét zárásaként vasárnap pedig Дeva egy különleges sunset szettel lep majd meg mindannyiunkat, méltó befejezéseként az eseménynek.

„A Kráter Fesztivál helyszíni adottságai miatt igazán különleges, egy valaha volt bazaltbánya kráterében bulizni nem mindennapi élmény” – meséli Ráday Dávid, a Hello Wood és a fesztivál egyik alapítója.
„Ezt az élményt minden évben megkoronázzuk egy igazán jól összerakott zenei lineuppal, amitől az esemény igazi színfoltja a megmaradt hazai fesztiválszférának. Az elmúlt hét lesújtó fesztiválhírei minket is nagyon érzékenyen érintettek, hiszen mi is nagy erőkkel küzdünk, hogy évről évre megvalósítsuk ezt az eseményt, ehhez idén a közönségünkre és támogatóinkra is – minden eddiginél jobban – szükségünk van! Elképzelni sem tudjuk, milyen nehéz lehet sok idő után búcsúzni, a következő év nálunk is mindig bizonytalan, de egyelőre optimisták vagyunk, ha egyre többen vagyunk, az rengeteg erőt ad a folytatáshoz!”

Éjjel és nappal is lesz program a Kráterben
A már jól megszokott éjszakai programkínálat mellett idén számos új nappali programtartó is csatlakozik a Fesztiválhoz: lesz Gólyasakk és Yologa is, és jelenleg is tart a jelentkezés a Do Festival és NFG Klub workshop-sorozatára, egy egymásra épülő, de külön is látogatható három napos impró-tánc workshopra, amelyhez a Kráter Fesztivál fényesei készítenek majd fényinstallációt, a Szlovák, Dunaszerdahelyi NFG Klub által kurált zenei előadók pedig soundscapeket és ott rögtönzött zenei aláfestéseket tesznek hozzá.
Az éjszakai programokat tekintve DJ-kben sem lesz hiány: a Kráter összes kedvenc szervezőcsapata és szelektora leköltözik a Balatonhoz, hogy együtt búcsúztassák a nyarat a Kráter hétvégéjén: Technokool, Raasa, Zságer Balázs, DJ Titusz, Slym & Szoliver, Rozalina & Gingershot és a rezidens napfelkeltés Vedat is tiszteletét teszi majd a fesztiválon. És ez még nem minden: úgy tudjuk, a Blue Sun, Kamarave, No fear és Tilos Rádió szervezői szintén érkeznek majd, és együtt verik le a sátrukat a Kráter fesztiválon az utolsó nyári hétvégén.

Idén augusztusban harmadik alkalommal rendezik meg augusztus végén a Balaton-felvidéki Haláp hegy futurisztikus kráterében a Hello Wood nemzetközi építésziroda által megálmodott Z generációs Kráter Fesztivált, amit idén többféle transzfer opcióval is meg lehet majd közelíteni. Bérleteket korlátozott számban még nem késő beszerezni a Kráterre.