2023.2.13 11:13
Olvasási idő 0:41
Maier Péter

Jön A galaxis őrzői utolsó nagy kalandja – a Super Bowlon mutatták be az új előzetest

FILMEK + SOROZATOK NFL SZUPERHŐS

Több film, köztük az új Halálos iramban, illetve az Air előzetesét is leadták az NFL-meccs szünetében.

Arról már írtunk, hogy Rihanna fellépése hogyan sikerült az NFL-szezon döntőjének félidejében, de mint tudjuk, hagyomány az is, hogy több új film előzetese is a meccs szünetében debütál. Magyar idő szerint hétfő hajnalban, az 57. Super Bowl alatt is jó néhány potenciális sikermozi trailerét bemutatták.

Talán A galaxis őrzői volume 3. érkezését övezi a legnagyobb hype. Az új előzetesből kiderül, hogy Chris Pratték egy utolsó nagy kalandra indulnak, hogy harcoljanak a békéért. Star-Lord, Drax, Groot, Mordály, Nebula és Mantis és a halálból visszatérő Gamora ismét összeállnak, hogy a legidiótább szuperhőscsapatként számoljanak le a gonoszokkal. Magyarországon egyébként május 4-én mutatják majd be a filmet.

Pár napja mi is megírtuk, hogy Ben Affleck főszereplésével érkezik az Air című film, amely a Jordan cipők történetéről szól, ehhez is érkezett új előzetes a Super Bowl szünetében. Emellett lesz új Halálos iramban és új Transformersfilm, Harrison Ford ismét Indiana Jones-ként tér vissza, és hatodik részt kap a Sikoly.

Sőt, jön a Creedharmadik része, a Dungeons & Dragons-film, a Flash Ezra Millerrel, és az Adam Driver főszereplésével készült 65