A Pride-on fellépő két drag queen, Emma Rebel és Mia Szösz a Telexnek nyilatkoztak, miután Orbán Viktor, Majorosi Marianna és Déri Stefi is felháborodását fejezte ki a produkciójuk miatt.
Reagált az elmúlt napok történéseire az a két drag queen, akik a szombati történelmi Pride-on léptek fel. Emma Rebel és Mia Szösz a Telexnek nyilatkoztak azután, hogy produkciójukról Orbán Viktor is posztolt, és Majorosi Marianna, a Csík zenekar énekesnője, illetve a Quimby is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy a Most múlik pontosan című dalt használták fel a színpadon.
„Ez egy előadó-művészeti ág, nem egy beteg szexuális perverzió”
– mondta a lapnak Mia Szösz, aki a földre dobott kokárdával azt akarta üzenni a transznemű embereknek, hogy „fontolják meg, hogy mi a fontosabb a számukra: az identitásuk vagy a hazájuk”.
„Lehet, hogy ez rosszul hangzik, pedig nem hazaárulásra akarok senkit rávenni, de jelen helyzetben a transzok a marginalizált csoporton belül is a legeslegmarginalizáltabbak, és néha szinte hajtóvadászatot indítanak ellenük. J. K. Rowling például a múltkor arra buzdított mindenkit, hogy ha egy transzneművel találkoznak egy nyilvános mosdóban, nyugodtan fotózzák le. Ez kb. ugyanaz a kategória, mint a Metropol felhívása, hogy fotózzanak be a nők szoknyája alá. Azt pedig, hogy mit jelképezett a sebem, a nézők interpretációjára bízom, nekem mindenesetre egy tátongó sebet jelent, amit az elmúlt évtizedek politikája ejtett rajtam mint a közösség tagján”
– mondta hozzátéve, hogy a ledobás pusztán technikai megoldás volt, mert nem akarta a kezében tartani a kokárdát.
Emma Rebel szerint „aki elkezdi a draget, akár kisebb, akár nagyobb fellépésekkel, felvállalja azt a kockázatot, hogy bárminek, ami kikerülhet róla az online platformokra, negatív visszhangja lehet”. Mia Szösz azt mondja, az utóbbi pár évben, ahogy felerősödött a kormány aktív rosszindulata, nagyon ingadozó lelkiállapotokat élt meg, de abban biztos volt, hogy a Pride-on kint lesz.
Azért is csinálom a draget, hogy a láthatóságunkat növeljem, és ennek minden velejárójával tisztában vagyok. A drag queenek a közösség legszínesebb foltjai, a legészrevehetőbb lényei, ez hozzátartozik a szerepünkhöz. És azáltal, hogy ilyen kirívó a karakterem, több figyelmet kap az LMBTQ+ bármelyik betűje. Technikailag egy bohóc vagyok, egy szórakoztató elem a közönség számára”
– fogalmazott.
„A félelem nálam egy idő után teljesen átment abba, hogy szarok rá, nekem egy feladatom van: az, hogy azoknak az embereknek az üzenetét átadjam, akik láthatatlanok” – mondta Emma Rebel, a betiltás lehetőségéről hallva először megijedt, hogy az utcára se mehet majd ki.