Szerbiában tavaly november óta folyamatosan tüntetnek, miután egy vasútállomás teteje leomlott, és több ember meghalt. A tüntetéshullám most új lendületet kapott.
Mi is írtunk róla márciusban, hogy a szerb rendőrség már fizikai erőszakot alkalmazott, hogy feloszlassák a tüntető tömeget. Most hétvégén újra erre került sor – írja a Telex. A Pride-dal egyhuzamban újra hatalmas tömegek tüntettek Belgrádban az előrehozott választásokért. Aleksandar Vučić szerb elnök viszont nem enged a tüntetőknek, kijelentette, hogy 2027 előtt nem lesznek előrehozott választások.
A szombat esti tüntetés hivatalos vége után a rendőrök és a tüntetők márciushoz hasonlóan újra összecsaptak. A demonstráció szervezői szerint 140 ezren is kint voltak az utcán, ami azért is nagy szó, mert egy állítólagos bombafenyegetés miatt pont a tüntetés előtt állították le a vonatközlekedést Szerbiában. Beszámolók érkeztek arról is, hogy a tüntetésre tartó buszokat sok helyen útközben megállították és nem engedték továbbmenni a rendőrök.
A demonstráció közben több, mint száz tüntetőt vettek őrizetbe, a szerb államfő azt üzente az ügyészségnek, legyen szigorú a szabályszegőkkel szemben. A demonstrációk mögött álló egyetemisták erre válaszul 20 városban közel 50 blokádot emeltek. Az úttorlaszok többnyire kukákból, autógumikból készültek. A követeléseik között ott szerepel, hogy engedjék szabadon az őrizetbe vett társaikat, ami most keddre a Telex szerint nagyrészt sikerült is.

A tiltakozások azonban folytatódnak. Miután az újvidéki szemétszállító cég bejelentette, hogy a legforgalmasabb csomópontok környékéről az összes nagy kukát begyűjtik, sokan a kormányzó Szerb Haladó Párt újvidéki központi irodája elé kezdték hordani a szemetet. Emellett a diákok az előrehozott választások hiányában parlamenti bojkottra szólították fel az ellenzéki pártokat.