ma 2025.6.18 13:57
Olvasási idő 1:11
Maier Péter

Kórházba került Szendrői Csaba, az Elefánt több nyári koncertjét is lemondták

ZENE ELEFÁNT ZENEKAR KÓRHÁZ

A zenekar Instagram-oldalán úgy fogalmaznak, hogy Szendrői a helyzethez képest már jól van, túl a kritikus pillanatokon. Többek között a Fishing on Orfűn, illetve az utolsó Kolorádón és Bánkitón sem lesz Elefánt-koncert.

Kórházba került Szendrői Csaba, az Elefánt énekese – közölte a zenekar az Instagram-oldalán. Az énekes-dalszerző a közlemény szerint már túl van a kritikus pillanatokon, és a helyzethez képest már jobban van.

„A kórház után viszont vár rá még néhány hét szigorú lábadozás, a teljes felépülése érdekében. Természetesen ott vagyunk mellette, és most az a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjön“ – írják, hozzátéve: „Ez sajnos azt is jelenti, hogy az Elefánt következő néhány fesztiválfellépését (Biatorbágyi Városi Napok, Fishing on Orfű, Kolorádó, VéNégy Fesztivál, VIBE fesztivál, EFOTT, Egri Bor Ünnepe, és Bánkitó) le kell mondanunk.”

Hogy pontosan mikor tud újra színpadra állni, az még kérdéses, de a zenekar azt ígéri, hogy amint kiderül, rögtön jelentkezni fognak.

A bejelentés után nem sokkal aztán Szendrői is hírt adott magáról a saját Instagramján, ahol úgy fogalmazott: 

„Jó nagyot tud perdülni az élet a takós macskás ing, a tatabányai sürgősségi és a János kórház között 24 órán belül. Például van időm az ékezetekre. De attól, hogy kicsit leszedett az élet a sakktábláról, ne bízzátok el magatok. Titánium tollakkal térek vissza, adjatok pár hetet”.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Szendrői Csaba (@szendroi_csaba) által megosztott bejegyzés

Ahogy tavalyelőtt*, idén is az Elefánt zárná a Budapest Park-szezont. Az a koncert október 4-re van időzítve.

Frissítés: A Budapest Park arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az évadzáró Elefánt-koncertre az eredeti tervek szerint, csütörtökön 10 órakor indul az értékesítés, a történtek nem érintik az októberi koncertet.
„Szeretnénk megerősíteni, hogy – ahogy két évvel ezelőtt, telt ház előtt – az idei Budapest Park-évadot is az Elefánt zárja október 4-én. A zenekarral egyeztetve a jegyértékesítést az eredeti tervek szerint, június 19-én 10 órakor indítjuk el. Szendrői Csabinak pedig ezúton is mielőbb jobbulást kívánunk!“ – fogalmaz a Park hozzánk eljuttatott közleménye.

*Helyesbítés: korábban tévesen azt írtuk, hogy tavaly zárta az Elefánt a Budapest Park-szezont, de valójában 2023-ban játszották ők a záróesten.