ma 2025.6.17 9:15
Olvasási idő 0:48
Szöllősi Anna

Azahriah harmadik MVM Dome-os koncertjére is elkapkodták a jegyeket

ZENE AZAHRIAH KONCERT MVM DÓM

Úgy tűnik, Azahriah sikere féléves visszavonulása ellenére is töretlen.

Azahriah október 17-i és 18-i bulijaira az összes jegy elkelt, így menedzsmentje közölte, a zenész október 19-én, vasárnap is fellép az MVM Dome-ban. A harmadik ráadás koncert szintén sold out lett, hétfőn kevesebb mint másfél óra alatt kapkodták el a jegyeket – írja a 24.hu. 

Azahriah tavaly év végén, pár hónappal a történelmi stadiontriplája után jelentette be, hogy határozatlan időre visszavonul a reflektorfényből. Akkor azt írta: „Itt az ideje megpihenni, sok dolgot helyretenni, gondolkozni, változtatni, de legfőképpen tanulni tovább és fejlődni. Nem tudom, mikor találkozunk legközelebb, de biztosan érzem, hogy az a jelenés nagyobb lesz, mint bármi eddig.” A Supermanagement egy rejtélyes QR-kóddal jelezte május végén, hogy Azahriah valami nagy dologra készül, majd néhány napra rá bejelentették, hogy a zenész az MVM Dome-ban lép újra színpadra, és azóta már azt is tudjuk, hogy háromszor. 

HARMADJÁRA IS SOLD OUT! 🎉 Nem nagyon találjuk a szavakat – a harmadik Azahriah-koncert az MVM Dome történetének leggyorsabb telt háza lett, a jegyek kevesebb, mint másfél óra alatt fogytak el! ⚡🏟️


– írta a zenész menedzsmentje Instagramon.

A lap emlékeztet: a múlt héten azok a rajongók örülhettek, akik eltették az Azahriah tavalyi koncertjén megvásárolt repoharat, ugyanis az azon található QR-kóddal egy nappal hamarabb tudtak jegyet vásárolni a zenész október 17-i koncertjére.